Szolgálat 18. (1973)
Könyvszemle - Gál Ferenc: Jézus Krisztus, a Megváltó (Szabó F.)
séget nyújtani Isten népének, hogy mindaz, amit az Egyház jelenleg tud az eukarisztiá- ról és a szentmiséről, mindennapi életté váljék. A Jézusba szerelmes szív kíváncsiságát óhajtjuk felkelteni, hogy az itt felhozott gondolatok alapján ki-ki minél tovább jusson a szent titkok megismerésében és helyes gyakorlásában. Arra fel kell készülnünk, hogy roppant gazdag világba lépünk. Könnyű benne eltévedni vagy egyoldalúvá válni. Különösen nagy a veszély akkor, ha nagyon megtetszik egyik vagy másik gondolat, és annyira megtetszik, hogy mást nem is akarunk látni. Súlyos hiba lenne! A hivő lélek kell, hogy mindig a teljességre törekedjék. Egy valaminek a túlhangsúlyozása a teljes valóság rovására megy, meghamisítja a tant is, a gyakorlatot is“. A könyv tehát gazdagságot, változatosságot, kiegyensúlyozottságot ígér, és ígéretét meg is tartja. Ami a módszert illeti, elmélkedő és kérügmatikus teológiát ad. Ehhez a ponthoz kapcsolódik egy olvasás közben tett észrevételünk. A könyvet nem lehet gyorsan olvasni, és mint valami regényt, vagy akár szakteológiai munkát is, rövid idő leforgása alatt (egy-két nap alatt) végigvenni, mert ilyen módszerű olvasással fárasztóvá és egyhangúvá válik. A könyv elmélkedve íródott, és úgy is kell olvasni. Első négy fejezete az eucharisztia dogmatikáját bontakoztatja ki, koncentrikus körökben, egyszerű alapszerkezettel és igen sok részletgazdagsággal. A négy fejezet címe: „ünneplő emlékezés“, „jelenbe hozó emlékezés", „önátadó emlékezés“, ,.gyümölcsöző emlékezés“. A három utolsó fejezet az eucharisztikus élet és lelkipásztorkodás kérdéseit tárgyalja: a megünneplés liturgiáját, a szentségimádást, és három lelkipásztori feladatot. Az eucharisztikus Krisztus „emlékezésre alkalmas jelenlétét“ magyarázva a könyv, úgy látszik, nem fogalmaz elég pontosan, és nem határolja el magát egy lehetséges tévedéstől vagy félreértéstől. „A megdicsőült Jézus egész élete örökké vált, mégpedig azért, mert Jézus minden tette a Fiúisten cselekedete, hiszen Jézus egyetlen személy, a Fiúisten; így Jézus minden cselekedete részesül az isteni örök mostban. Tehát ha jelen van Jézus, benne örök mostban jelen van az egész élete. Mégpedig nemcsak elmúlt élete, hanem a jövő is, mert az isteni örök mostban nincs jelen, múlt és jövő, csak örök jelen, örök most van" (89). Ezt a magyarázatot csak úgy lehet helyesen érteni, hogy Jézus emberségének örök mostja nem az Isten örök mostjával azonos, hanem a benne való legmagasabb rendű teremtményi részesedés (elgondolhatatlanul magasabb rendű pl. az örök életet élvező angyalok és emberek örök mostjánál). A könyv három szerző nevét viseli. Felépítése és stílusa azonban teljesen egységes; az embernek az a benyomása támad, hogy majdnem 300 lapja szinte egyetlen lélegzetre (persze többéves lélegzetre) íródott. Az a szerző, aki a könyvet írta vagy legalábbis az összegyűjtött anyagot végső formába öntötte, kétségtelenül a legnagyobb magyar teológusok közé tartozik. Naggyá teszi anyagismerete, szintézisalkotó képessége, mély hite, elmélkedő lelkülete, tiszta és szép fogalmazása. A könyv mögött ott áll, egészen közel hozzánk és mégis névtelenségbe burkolva magát, egy markáns nagy hittudós. Az olvasót jóleső érzéssel tölti el az a biztonság és a biztonsággal csodálatosan párosuló szerénység, amellyel a mysterium fidei-t, hitünk szent titkát feltárja. „A könyv olvasásakor úgy éreztem — vallja be az előszóban Cserháti József püspök —, íróinak sikerült valamit visszahozniok a keresztény ősközösség és a patrisztikus kor teológiájából, ugyanakkor a mai igényeknek megfelelő könyvet írtak". Nagy Ferenc Gál Ferenc: Jézus Krisztus, a Megváltó. Szent István Társulat, Budapest, 1972. 228 o. Az ismert magyar teológus itt folytatja azt a vállalkozást, amelynek két előző állomását az „Istenről beszélünk“ (1969) és „A teremtett és megváltott ember" (1970) c. munkái jelzik. Legújabb kötete Krisztust, az Istenembert éfe a megváltás művét 93
