Szolgálat 18. (1973)

Eszmék és események - Gondok, örömök, igények a külföldi magyar lelkipásztorkodásban (Dr. Gróh Béla)

tői, nem tudok rögtön beállni a sorba. Ezért társaságban sem tudok velük összemelegedni. Szörnyű az egyedüllét . . .

(Ugyanez a pap néhány év múlva:)

Már nem vagyok magányos. Sok ide-oda vetődés után rájöttem arra, hogy nem vagyok egyedül. Amit mindenki megtanult a katekizmusból, azt érzem én is. A jó Isten az egyetlen barátom. Ö jelen van mindenütt. Segít nekem, de alaposan. Vele társalgók csaknem állandóan: munka közben, séta közben, autóvezetés közben. Másokat is csak hozzá utasítottam, gyóntatószékben, a hétköznapi életben. Boldoggá tudtam tenni őket így — hisz látom ennyi idő után.

De van még egy másik oldala az én különleges helyzetemnek. Ugyanis hozzám nemcsak a magyar hívek jönnek ügyes-bajos dolgaikkal, hanem a „bennszülöttek“ is olyan kérdésekkel, amibe — bármi okból — nem akarják a helybeli papokat beavatni. Nemcsak a gyóntatószékbe, hanem a szentgyónáson kívül is. Hozzám forduk a problematizáló helybeli fiatalság egy része is, az ún. hippik. Nem egyszerű lelkivilágukat megérteni és észre nem venni mosatlan, piszkos, hosszú hajukat. De mégis csak sikerül bennük találni jót, vagy jó szándékot, és azzal meg lehet őket fogni.

A magyar ifjúság? Általában igen tehetséges és törekvő. Előrejutásuknak gyakorlati előfeltétele részben az itteniekkel való kapcsolat. Tehát iskolában, társaságban és templomban is többnyire velük vannak együtt. Templomban is, mert magyar szentmise nincs minden héten minden egyes helyen. És ha van, nem tetszik nekik együtt lenni azzal a sok jó öreg nénivel és bácsival, akik mindig csak a régi jó időkről mesélnek. Elszigeteltségről szó sem lehet. Itt is, meg ott is hallani, hogy kitüntetéssel vizsgázott a Pali is, meg a Peti is. Nem magyar, hanem helybeli lányoknak udvarolnak és ha jó álláshoz jut valamelyik, megnősül. Paliról mondotta professzora, hogy szeretné, ha utóda lenne a tanszéken. Azt nem mondotta, de a jelek szerint úgy látszik gondolta, hogy szeretné, ha elvenné valamelyik leányát. Tehát bekebelezné a családjába. Nagy elismerés ez, bár végeredményben olyan, mint egy halálos ölelés. De tény, hogy nem néznek le minket, hanem egyenrangú félként értékelnek.

Y: A több csoportban, de méginkább a csoporton kívül élő hívek képezik legfőbb gondomat. A legtöbb, amire képes vagyok, a kétszeri szentmise egy hónapban. Sajnos nincs időm rá, vagy csak egészen ritkán, hogy családokat látogathatok és azokkal foglalkozhatom. Még ritkábban az egyes korcsoportokkal. Hogy valamit ezen a téren mégis sikerül elérni, kizárólag önkéntes munkatársaimnak köszönhető. Nagy az aratás — kevés az arató- munkás. Az Úr hív is, meg küld is aratókat, de azok nem jönnek. Elkallódnak. Elmennek a szép és mutatós eredményekkel kecsegtető „bennszülött" lelkipásztorkodásba, ahol már mindent berendeztek a papnak és nem neki kell berendezkednie. Ahol kiszolgálják és nem keíl bevásárolnia és a mindennapit megfőznie. Ahol elismerik és megdicsérik eredményeit, nem

82