Szolgálat 18. (1973)
Eszmék és események - A melbournei Eucharisztikus Kongresszus
akik az ostyákat hozták fel az oltárhoz. Az oltár két oldalán a magyar kongregáció, cserkészet és plébánia zászlótartói. — P. Varga a prédikáció előtt néhány szóval bemutatott a közösségnek. Aztán prédikáltam. Először életemben magyarul templomban. A nyelv egész könnyedén ment. Mindenki mozdulatlan volt, minden szem rámszögezve. Ketten áldoztattunk. Szentmise befejeztével letérdeltünk az oltár elé, a zászlók meghajoltak, s az egész templom imádkozott Magyarországért és az otthoni magyarokért. A szeretet igazán összekötött bennünket az egész magyarsággal. Állva énekeltük a magyar himnuszt.“ A 30 000 bennszülött miséje is sokkal több volt néprajzi érdekességnél vagy liturgikus újdonságnál, — a mögötte álló komoly szándékot mutatja a második napon tartott „bennszülöttek kongresszusa“, e nemben az első, ahol sajátos problémáikat beszélték meg egymás között. Kiemelkedő „tett“ volt azonban a kongresszus kifejezetten ökumenikus téren is. Az egyházak Viktóriái tanácsa már előzőleg különbizottságot alakított, hogy útbaigazításokat adjon az ökumenikus szervezésben, és felszólította 11 tagegyházát, imádkozzanak a kongresszus sikeréért. A különféle bizottságokban nemkatolikusok is közreműködtek. Sokan, valláskülönbségre való tekintet nélkül, felajánlották vendégszeretetüket a kongresszusra érkezőknek. Willebrands bíboros Woods anglikán prímás személyes vendége volt, és ottartózkodása alatt az anglikán Sz. Pál-katedrálisban beszédet is mondott (ez volt a második alkalom, hogy katolikus pap beszélt ott; különben ezt a székesegyházat is előzékenyen átengedték egyes kongresszusi rendezvényeknek). Az „Eucharisztia, ökumenizmus és közösség“ témájával foglalkozó 3 napos ökumenikus kongresszusnak 250 résztvevője volt, előadói: Willebrands, Lukas Vischer, Jürgen Moltmann, Woods prímás és mások. Egy másik megbeszélésen 12 katolikus püspök, pap és laikus az egyházak tanácsának 12 tagjával tárgyalt az együttműködés lehetőségeiről. Minden jel arra mutat, hogy az ötödik kontinens nagyon komolyan vette a Kongresszus kegyelmi idejét és útmutatásait. Lékai püspök írta a kongresszussal foglalkozó pásztorlevelében: „... mi keresztények is milyen sokszor a kereszténység szívverése nélkül nézzük közeli és távoli testvéreink sorsát.“ A melbournei ünneppel kapcsolatban ez hálistennek nem mondható el: Magyarország szíve „hallhatóan“ együtt dobbant a távoli testvérekkel. Ennek apró bizonyságául idézzük egy győri kispap beszámolóját: „Csütörtökön meghitt és szép ünnepünk volt. Szemináriumunkban ezen a napon emlékeztünk meg az Eucharisztikus Kongresszusról. Minden évfolyam vállalt egy óra szentségimádást egy-egy felkért tanár vezetésével, de a programot mi állítottuk össze. Délután 5-6-ig az egyházmegyei papság hódolt kápolnánkban a kitett Oltáriszentség előtt. Ezt is meghallgattuk egypáran és nem bántuk meg. Mindennapi munkájuk nehézségeit ismertük meg benne, de nem kétségbeesett vergődés volt ez, hanem derűs optimizmus. Az egész nap csúcspontja az örök áldozat közösségi megújítása. Püspök 76
