Szolgálat 18. (1973)

Az egyház szava - A Szentatya bejelenti a szentévet

AZ EGYHÁZ SZAVA

A SZENTATYA BEJELENTI A SZENTEVET

1973. május 9.

Ma olyasmiről akarunk hírt adni nektek, ami — azt hisszük — jelentős az Egyház lelki életére nézve. És ez a következő: Imádság és meggondolás után úgy döntöttünk, hogy a küszöbön álló 1975-ben szentévet ünnepelünk, aszerint a huszonötéves ritmus szerint, amelyet elődünk, II. Pál, „Inefíabilis Providentia“ kezdetű, 1470. ápr. 17-i bullájában meghatározott. A szentév — egyházi nyelven: jubileum — az Ószövetség bibliai hagyományában olyan esztendő volt, amely különleges életmóddal járt az országban: nem végezték a szokásos munkát, visszaállították a földbirtoktulajdon eredeti elosztását, elengedték a még vissza nem fizetett kölcsönöket és felszabadították a zsidó rabszolgákat (vö. Lev 25,8kk). Az Egyház történetében, mint tudjuk, Vili. Bonifác létesítette a jubileumot, 1300-ban, de tisztán lelki célzattal: bűnbánó zarándoklatból állt ez Péter és Pál apostol sírjához. Dante is résztvett benne, és leírja, micsoda tömeg fordult meg ekkor Rómában (vö. Inferno 18,28-33). Majd az 1500-as jubileum alkalmával hozzájárult ehhez a szent kapuk megnyitása a meglátogatandó bazilikákban, nemcsak azért, hogy megkönnyítsék a bűnbánó zarándokok bejutását, hanem azért is, hogy ezzel jelképezzék: a jubileumi búcsú megszerzése hozzáférhetőbbé teszi az utat az isteni irgalomhoz.

Azt kérdeztük magunktól: megérdemli-e ez a hagyomány, hogy korunkban is fenntartsuk? A mai idők nagyon különböznek az elmúltaktól, és korunkat egyrészt erősen befolyásolja az a vallásos stílus, amelyet a közelmúlt Zsinat nyomott rá az egyházi életre, másrészt pedig a modern világ nagyrészének gyakorlati érdektelensége más századok rituális megnyilvánulásai iránt. De nyomban igenlő meggyőződésre jutottunk. Mert a Szentév megünneplése nemcsak hogy szervesen belefonódhat a Zsinat lelki vonalába — és ennek hűséges továbbfejlesztése a szívünkön fekszik —, hanem ugyanúgy kiválóan hozzájárulhat az Egyháznak korunk erkölcsi szükségei érdekében kifejtett, fáradhatatlan és szerető erőfeszítéséhez, ahhoz a fáradozáshoz, amellyel mély vágyait értelmezi, és ahhoz a becsületes alkalmazkodáshoz, amellyel elfogadja kedvelt külső kifejezéseinek bizonyos formáit.

Ennek a sokféle célnak az érdekében világossá kell tenni a Szentév lényeges elgondolását, és ez az ember benső megújulása. A gondolkodó emberé, aki gondolkodása közben elhibázta az Igazság biztos útját. A dolgozó emberé, aki munkája közben rájön: annyira kifelé fordult, hogy nincs már elég ideje személyes párbeszédre Istennel. Az élvező és szórakozó emberé,

64