Szolgálat 18. (1973)

Tanulmányok - † Kerkai Jenő: Az apostolok meghívása

megmondta nekik is a kemény igazságokat. De jött nagyon sok jóakaraté ember is, akik a messiásvárás előjeleként megkeresztelkedtek.

A fiatal János — 18 éves lehetett, legfiatalabb az apostolok között — és a már férfikorban lévő András is megérkezett. Nagy tárgyalásba kezdtek Keresztelő Jánossal, az aszkétával. Arról, akinek a Keresztelő csak előhírnöke. A Keresztelő így jellemzi küldetését: Jön a Király, a kisbírók hirdetik; kidobolják, hogy közmunkára az egész nép vonuljon ki, hogy a Király útja sima legyen. De András és János kérleli, hogy mesélje el már azt is, hol van, merre jár, mit csinál az a Király. Ilyen után vágyott úgyis a lelkűk.

I. Itt kezdődik a mi kontemplációnk. (János evangélista saját magát nem említi névszerint.) „Ismét ott állt János és kettő tanítványai közül". A Jordán partján tárgyaltak. Kiről? A Krisztusról. Jézus tudta, hogy ott mi folyik. Gondviselő jóságával úgy osztotta be, hogy arrajárta és a két tanítvány érdeklődése összefüggjön.

Lejöttek Betszaidából, 100 km-nél hosszabb utat tettek meg. Egy jószándékú férfi, aki ismerni akarta az igazságot, meg egy jószándékú diák, aki akarta a jót. Jézus arra vette az útját, látszólag véletlenül. Éppen mikor Keresztelő János hátrafordult, meglátta, hogy Jézus egy hegyi ösvényen megy át. Azt mondja erre Andrásnak és Jánosnak: „íme, itt van az Isten Báránya." „És a két tanítvány hallotta."

Gyönyörű jelenet helyett először akkor találkozunk Jézussal, amikor először tudatosul bennünk, hogy ki az a Krisztus. Ő az! így előzi meg a jóakaraté keresés a közvetlen nagy kegyelmet. András és János kereste általában, jó- szándékkal az igazságot; a gratia praeveniens (megelőző kegyelem) megadatik a jóakaratú embereknek.

Ez Jézus módszere. Nem soroz trombitával, kényszerrel: megjelenik, és milyen bámulatos érdeklődéssel fordulnak feléje az emberek! Személye értékével, varázsával vonja magára a figyelmet, belső világának vonzó erejével.

És nincs itt semmi átmenet: „És követték Jézust." Mennyire nem volt félelmetes! A nagy emberektől, a rideg-hideg szentektől húzódozunk; nagyon becsüljük őket, csak jó messze lenni tőlük. Pláne egy fedél alá nem kerülni félelmetes jóságukkal! — Azonnal utána indultak: annyira vonzó, kedves egyéniség volt az Úr Jézus. A testtel egyesült Istennek minden mozdulata benne van Jézusban: vonzotta őket. Ez a kegyelem jele.

Isten nyomában. Se közelíteni, se előzni nem mertek, se hátramaradni. Ez a jóakarat megható. Jönnek; egymásnak se mernek szólni. Menj te előre, majd csak lesz valahogy — szánják rá magukat.

„Jöttök? Szervusztok, gyerekek! Gyertek a keblemre!" Jézus nem így fogadja őket. Hagyja, hogy utána bandukoljanak bizonytalanságban. A világosság után leoltja a villanyt. Jézus nem állt meg, és ők azt sem tudták, merre követik. A kezdeti világosság után tremolóban hagyja az embert. A lelki- gyakorlatban kapunk egy kis fényt, de utána nem tudjuk, kövessük, ne kövessük azt, mit tegyünk.

32