Szolgálat 18. (1973)

Tanulmányok - M.I.: Világ felé fordulás és világkerülés

védő Mestert. Azt lehet mondani, hogy napjainkban Remete Szent Antal, Szent Bernát, a ferences lelkiség és Charles de Foucauld evangéliumi lelkü- lete a lelkigyakorlatok által lesz mindennapi kenyere az Istenre éhes embereknek.

+

Azok, akik a lelkigyakorlatokat csak mint három napos, kevés imát és sok megfontolást nyújtó előadássorozatot ismerik, mindezt szükségképpen a valóságtól távolálló tűnődésnek kell hogy tartsák. A jó szentgyónásra és szentáldozásra a keresztény hit alapmisztériumait meghirdető prédikációkkal előkészítő háromnapos lelki magány korszerűsége érdekes probléma, helyes volna alaposan megvitatni. De az ilyen konferenciasorozatot nem szabad összetéveszteni a lelkigyakorlatokkal, még akkor sem (sőt talán akkor legkevésbé), ha azokon a szentignáoi gyakorlatok első hetének néhány elmélkedését adják elő. Az egy- vagy kéthetes lelkigyakorlatok, amelyekben a rövid bevezető előadásokat naponta többször hosszabb magányos ima követi, már némi tapasztalatot nyújtanak arról, ami a lelkigyakorlatok lényege. De dinamikájuk nézetem szerint megkívánja az eredeti egyhónapos tartamot, feltéve természetesen, hogy a lelkigyakorlatozó ezt belső szükségletből, szabad elhatározással vállalja.

Talán hihetetlennek tűnik, de világszerte megfigyelhető tény: számos hivő (elsősorban természetesen papok, valamint férfi és női szerzetesrendek tagjai, de laikusok is) vállalkozik ezekre az igazi, teljes lelkigyakorlatokra, nem csekély áldozatok árán; és hatásuk évtizedeken át, nem egyszer életfogytiglan érezhető. Akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, és talán saját életükben, vagy legalább kísértés formájában tapasztalják, milyen könnyű megtérés nélkül imádkozni, vagy akár csuda-dolgokat is művelni (Mt 6,7; 7,22-23), azokat vonzza a belső hitelességnek ez a hatalmas iskolája.

Ezért, és ebben az értelemben, a Lelkigyakorlatok ma is korszerűek: sőt korszerűbbek, mint valaha.

M.l.

VILÁG FELÉ FORDULÁS ÉS VILÁGKEROLÉS

Az Egyháznak a II. Vatikáni Zsinaton, főleg a „Gaudium et spes“ konsti- túcióbao kifejezett világhoz való fordulását nem egyszer úgy állítják be, hogy végleg elfordul a „sötét középkor“ világikerülésétől. Egyesek üdvözlik, mások aggódva nézik ezt a „száznyolcvanfokos“ fordulatát. Pedig az Egyháznak ez a világ felé fordulása nem tagadja meg, inkább magában foglalja azt a gondolatot, amit „világkerülésnek“ nevezünk. Sőt újabb szempontokat nyit erre. Ezt szeretném Sz. Pálnak egy klasszikus szövege alapján kimutatni.

11