Szolgálat 17. (1973)

Eszmék és események - Indiai beszámoló (Pushpa nővér)

Itt a nők 90 °/o-a még írástudatlan. Elmaradottságuk szomorú következményekkel jár. Keresztény lányaink is csak két heti oktatásban tudnak részesülni az esküvőjük előtt. A hagyomány szerint a fiú megmarad a szülői házban, a lányt elviszik, amikor férjhez megy. Ideérkezésünktől fogva tanfolyamokat tartunk a felnőtt lányok számára, hogy a háztartási felelősséget magukra vállalhassák. Tanítjuk őket írni-olvasni, számolni, sütni-főzni, tisztaságra, csecsemőápolásra, stb. Az első évben erre sem volt tantermünk. Minden nagy terv betlehemi szegénységben kezdődik. Nem volt más megoldás, mint az ácsműhelyt tanteremmé átalakítani. így is tettünk. Németország megajándékozott 12 varrógéppel. Boldogan, büszkén ülnek lányaink a varrógép elé. Ezek a majdnem vad lánykák úgy megváltoznak néhány hónap után, hogy alig lehet rájuk ismerni. A szebb otthont alapító vágy elfogja őket. A keresztény élet kegyelme is mélyebben hatol lelkűkbe és tudják, mennyi szeretetben részesülnek mellettünk. Milyen boldog az a lányka, amikor levelet tud írni vőlegényének és olvasni tudja, amit tőle kap! Ez évben a második ácsműhelyt alakítottuk át, hogy szállást adjunk 45 szegény diáklánynak. A kedves ács Szent József is szívesen átadta volna műhelyét, ha Indiában van . . . Diáklányaink 2-3 órás távolságból jönnek gyalog iskolába, sokszor éhesen, forróságban vagy monszun idején, kimerítő, sokszor veszélyes utakon az erdők mellett. Már néhány szerencsétlenség is előfordult. Igen sajnálom lányainkat. Ilyen serdülőkorban jobban kellene nekik táplálkozni. Kellene egy nagy terem, ahol legalább 250-nek adhatnánk szállást. Az állam és a nép egy nagy tíztermes lányiskolát kér 500 diáklánynak. A kedves Dr. Paul Rusch innsbrucki Püspök Atya annyi adománnyal segített, amivel 4 tantermet építhetünk. Már meg is kezdődött az építkezés. Keresztények, hindu és más vallásúak hordják a követ, téglát, homokat, ássák az alapot, stb. Az ember csak csodálja készségüket. Van valami komoly elhatározás a népben, hogy fejlődni kell. Hát ki ne segítene ezen a jó népen. Persze vannak velük néha problémáink, keresztjeink, de anélkül nincs áldás.

Ezen a 30 km2 területen egyedül vagyok nemcsak magyar, de fehér is. Nincs alkalmam édes anyanyelvűnkön beszélni. Homályosodó nyelvtudásom dacára eddig minden levelem a szívekhez ért. Mielőtt elhagynám jampanii missziónkat, mielőtt talán az Úr ismét úttörőnek küldene valahová, szeretném nagy terveinket végrehajtani, nehogy a nehézségek indiai rendtársaimra maradjanak. De mégsem „koldulok“. Testvér nem koldul a testvértől, csupán említi a szükséget, és a testvér megérti, mert testvérszívvel szeret. Inkább vegyék honfitársaim minden levelemet úgy, mint egy imát. Az imának, a szellemnek és a szeretetnek nincs határa.

Nemrég kaptam meg a Szolgálat újabb számát. Hálásan köszönöm. Akármilyen világrészben élünk, e lélektápláló füzet mindnyájunkat összehoz, mint a család tagjait. Jó érzést kelt bennünk, hogy igazán „testvérek“ vagyunk, imádkozunk egymásért, megosztjuk gondjainkat, örömeinket. Ismertetést adhatunk munkakörünkről és sokat tanulhatunk egymástól. Sokszor kell utaznom és magammal viszem könyveiket. Néha előfordul, hogy egy utitárs olvasni kéri. így aztán érdekes beszélgetést tartunk a magyar népről. Dicsérik a kultúránkat, művészetünket, hőseinket és a magyar zenét.

Testvéri szeretettel üdvözlöm mindenfelé a magyar orsolyitákat.

Sr. Pushpa (Terézia nővér), ur.rel. Ursuline Convent P.O.Jampani, via Simdega Dt. Ranchi-BIHAR, India

örömmel jelezzük, hogy egyik pap-olvasónk ismét 100 szentmisét vállalt a formó- zai, százat a bengáliai misszióért. Kérjük olvasóinkat, pártolják továbbra is minden tőlük telhető módon a missziók ügyét: imával, adománnyal. Misszionárius-levelezőink címét azért közöljük, hogy megkönnyítsük az esetleges adományok eljuttatását hozzájuk.

85