Szolgálat 17. (1973)

Eszmék és események - P. Csávossy Elemér a szociális kérdésről

ad, hogy igazi tisztelettel kell iránta viseltetnünk. Egészen kereszténytelen dolog voit tehát, ha alacsonyabb állásúak olykor még a házi személyek részéről is lenézéssel találkoztak. Minden ember — természetéből fakadó, lényeges dolgokban — egymással egyenlő. Minden embernek elsősorban is egy és ugyanaz az örök célja van. Tehát egyenlő joga van elsősorban arra, hogy Krisztus követei leikével foglalkozzanak. De egyenlő joga van a földi javakhoz is, akár a megélhetésről, akár a művelődésről van szó.

Ennek megvalósítására azonban kellő lelkűiét szükséges az emberben. Ez a lelkűiét nem más, mint hogy minden embert, akárki legyen az, nem mint olykor talán a szerzetekben dívik, cím gyanánt, hanem valóságban testvérünknek tekintsünk. De ehhez szükséges, hogy Krisztus Urunk szavát: „Amit ezeknek cselekedtetek, nekem csele- kedtétek“, szó szerint vegyük és száz százalékosan törekedjünk megvalósítására az életben. Ez pedig szükségképp magában hordja a követelményt, hogy mindig azt nézzük, ami másnak, és nem azt, ami nekünk jobb.

Az angol közmondás: „charity begins at home“ — „a szeretetnek elsősorban saját családunkban kell érvényesülnie“ — megőrzi igazságát ebben a kérdésben is. Szociális érzésű ember kifelé csak az lehet, aki befelé is az. A szociális érzést tehát elsősorban saját szerzetesi családunkban és közvetlen környezetünkben kell megvalósítanunk.

Nemcsak a szegénység fogadalma, hanem a szociális testvéri érzés és a közösségre való tekintet is megköveteli, hogy mindenekelőtt Krisztus vagyonát, a szegények vagyonát lássuk a rendelkezésünkre bocsátott dolgokban, s ezért gonddal őrizzük azokat, el ne rontsuk, el ne pazaroljuk, egyenlőképpen osszuk szét, kímélettel használjuk. Nagyobb gonddal és lelkiismeretességgel kell ezt tennünk, mintha saját vagyonúnkról lenne szó, mert ez Krisztus vagyona és testvéreink szükségleteit és jólétét szolgálja. — Legyünk lelkiismeretesek kötelességeink teljesítésében is. Itt minden mulasztás egyúttal vétség a közösség ellen.

Nem szólok most részletesebben arról, hogy nevelésünkben — tisztelet a kivételnek — nagyobbára hiányzott a szolidaritás, a szociális vonatkozás. Nevelőintézeteink majdnem kizárólagosan a gazdagabb körök számára léteztek és magas tartásdíjuk miatt mások (a nemzetnek esetleg sokkal értékesebb rétege) részére megközelít- hetetlenné tették azokat. Szűnjék meg végre mindenütt az a takarékossági eljárás is, amellyel nem adjuk meg alkalmazottainknak mindazt az anyagit és egyebet, amihez az állami rendeletek alapján joguk van. Kezelésünkben is szűnjék meg az a mód, amely bennük nem tekinti ugyancsak Isten gyermekét és a testvért Krisztusban.

Az elöljáró hivatalát, az evangélium és a konstitúciók szerint, ne az uralkodás, hanem a szolgálat jellemezze! Maga az üdvözítő mondja magáról: „Nem jöttem szolgálatokat kérni, hanem tenni". És a pápa megtisztelő címe: „Servus servorum Dei.“ Az édesatya és édesanya mindig gyermekeinek adja a jobbat ételben, ruházatban, így kell tenni a jó elöljárónak is. Ne engedje, hogy mértéken túl gondoskodjanak róla, annál kevésbé gondoskodjék ő maga mértéken túl saját magáról! A tekintélyre nézve pedig ez áll: „Non dominantes, séd forma facti gregis ex animo“ — nem az uralkodás szellemében, hanem mint a nyáj példaképei (1 Pét 5,3). És: „non verbo, séd ductu" — nem szavakkal, nem dorgálással, hanem példával!

Mutassuk meg életünkkel, hogy nem vagyunk antiszociálisak! Ne irtózzunk az alacsony és nehéz munkától sem! Ne akarjunk anyagi javakkal úgy ellátva lenni, hogy gondtalanok lehessünk. Jól írta valaki, hogy „a katolicizmus harca a kapitalizmussal hatékonyan csakis az antikapitalista szellem hősies lendületű bajnokaival lehetséges.“ Nem lehet igazi együttérzésünk a szegényekkel, a szenvedőkkel, ha magunk nem vagyunk szegények és nem öleljük át a keresztet. Enélkül sem jogunk, sem képességünk nincs arra, hogy a szegényeket és szenvedőket megvigasztaljuk, annál kevésbé, hogy nekik sikerrel intelmeket adjunk. „Medice, cura teipsum!“ — ez a szó nekünk is szól. ,

Elő kell készítenünk Krisztus korszakát, mely nem lehet más, mint a béke és a szeretet korszaka, az egység és a nagy szolidaritás korszaka. Ezért kell imádkoznunk,

82