Szolgálat 17. (1973)

Eszmék és események - Magánkinyilatkoztatások, jelenések, üzenetek (Franz Dander)

3. A lehetséges csalódások forrásai

a) A legrosszabb eset lenne a teljes csalódás, tudatos — sőt talán kifejezetten rosszakaratú — csalás következtében. Az is megeshet azonban, hogy egy teljesen becsületes személyt a saját élénk (vagy talán már beteges) képzelőereje csal meg, és azután jóhiszeműleg, jámbor szándékkal másokat is csalódásba ejt. Ilyen csalódásokkal különösen olyan jövendölések esetében kell számolnunk, amelyek politikai tartalmúak, talán valami különleges érdeket szolgálnak, nevezetesen nagyobb feszültségek, átalakulások, stb. idején terjednek. Isten, az Gr sohasem azért adja valódi kinyilatkoztatásait, hogy az emberi kíváncsiságnak és emberi szenzációéhségnek tegyen eleget, vagy hogy megkíméljen valakit saját értelmes meggondolásától és okos döntésétől.

b) De még igazi magánkinyilatkoztatások esetében is lehetségesek részleges csalódások. Lehet, hogy már maga az, aki a kinyilatkoztatásban, jelenésben részesedik, valamiben hamisan értelmezi, amennyiben túlságosan a felszínen marad és nem fogja fel Isten voltaképpeni szándékát. Ez a veszély különösen áldó ígéretek és büntetéssel való fenyegetések esetén áll fenn, ha azok (Isten szándéka szerint) meghatározott feltételhez vannak kötve. Nevezetesen figyelembe kell ezt venni, mikor pl. az illető „üzenet“ mindazoknak a keresztényeknek, akik bizonyos jámbor külső gyakorlatokat elvégeznek, minden további nélkül örök boldogságot ígér, — ennek feltétele természetesen mindig benső bűnbánat, minden halálos bűntől való szabadulás a halál előtt. — Ha egy valódi látomás történeti, nevezetesen bibliai eseményeket tartalmaz (pl. Krisztus életéből vagy szenvedéséből), akkor nem szabad minden további nélkül az illető esemény külső lefolyásának hű visszaadását keresni benne (olyanformán, mint valami fénykép-, vagy hangszalagfelvételen), pl. pontos felvilágosítást az illető személyek ruházatára, nyelvére, stb. vonatkozólag.

c) Végül előfordulhat, hogy ahhoz, amit valóban Isten nyilatkoztatott ki, az illető magától — minden rossz szándék nélkül — hozzátesz valamit. így pl. olyan jámbor óhajokat vél kihallani a kinyilatkoztatásból, amelyek neki különösen szívén fekszenek. Amikor később írásban beszámol róla, ezt befolyásolhatják — megint csak hibáján kívül — saját vallásos gondolatai, amelyek más forrásokból (pl. az olvasott könyvekből) otthonosak neki.

Mindebből világos, milyen körültekintőnek és tartózkodónak keli lennünk magánkinyilatkoztatások, jelenések terjesztésében, a bennük előforduló „üzenetek“ értelmezésében, amíg az egyházi tanítóhivatal nem foglalt állást az ügyben.

A valódi magánkinyilatkoztatások az ún. „karizmákhoz“ tartoznak, vagyis olyan különleges kegyelmi adományok, amelyeket nem a szentségek közvetítenek, hanem a Szentlélek szabadon osztogat, és az egyházi közösség külsőbelső gyarapodására szolgálnak (vö. 1Kor 211). Annak megítélése, hogy a karizmák valódiak-e és használatuk rendezetten történik-e, az egyházi hivatal72