Szolgálat 17. (1973)

Tanulmányok - Mihályi Gilbert: Miért olyan nehéz ma imádkozni?

jóléti feladatokban és mozgalmakban, s ha mindehhez hozzávesszük még a nap hivatásbeli feladatait, akkor tudjuk, miért hallható annyi lelkipásztortól: „Annyira elfoglalt vagyok, hogy nem jut idő imára.“ Sokan a tevékenységben látják az életszentség útját. Ezek előszeretettel hivatkoznak Máté 25. fejezetére, ahol Krisztus azonosítja magát az embertárssal, és a neki tett jó alapján osztja az ítéletet. Ez a cselekvésre való beállítottság természetesen nemcsak a modern papi embert érinti meg, de igen sok világi hivő elfogadta világnézetül. Az eredmény látszik, és ezért az számít. Kézzelfogható eredményt kell ma mindenhol felmutatni, így szerintük a vallási életben is, és ezért az „elvont“ ima többé nem elégíti ki őket. így az ima egyre nehezebbé válik, mert elvesztette jelentését, és lassan el is marad.

3. Az ima válságának egy másik tényezője a MODERN LITURGIKUS FEJLŐDÉS. Nem önmagában ugyan, hanem a hívők egy részének reakciója következtében. Míg ugyanis régen szinte teljesen hiányzott a szentmise és a szentségek ünneplésének közösségi valósága, és így a hívek magánájtatosság végzésére voltak kényszerítve a szentmise alatt is, addig most ténylegesen élvezik a liturgiát mint Isten Népének cselekményét és annyira mennek, hogy most meg nem látják többé értelmét a privát imának. „Ott úgyis imádkozunk", mondják, „s a közös ima az igazi“ — teszik hozzá. „Mit is adhatna ehhez az egyéni ima?“ Nem csoda hát, ha azt szépen el is hagyják, és az imaélet sorvad.

4. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, amit HAGYOMÁNYOS, SZOCIOLÓGIAI KERESZTÉNYSÉGnek hívunk. Ez azt jelenti, hogy sokan vannak megkeresztelve, de ténylegesen kevesen alakítottak ki öntudatos, egyéni hitet és kötelezték el magukat személyesen Krisztusnak, a Megfeszített és Feltámadott Urnák. Ez a kereszténység a szülői ház öröksége, a körülvevő társadalmi szokások — a vallás egy közülük — majmolása és lélektelen követése. Mihelyt ez a máz bármi okból lepattog, a szokásokban és külső szertartásokban kimerülő vallásosság is megszűnik. Nem csoda, ha legelső áldozata az imaélet.

5. AZ ELÉGTELEN IMA-ISMERET ÉS GYAKORLAT szintén megemlítendő. Igen sok keresztény számára az ima csak kérő ima. Úgy képzelik el, mint valami sürgönyvonalat Isten és ember közt, amit akkor használnak, amikor emberi tehetetlenségüket érzik, avagy végszükségben szenvednek. Ekkor azután el is várják, hogy az Úristen, vagy a kedvelt Szent mindig készen legyen a segítésre, elvégre imádkoztak, s így már csak azokon múlik, hogy tegyenek valamit. Egy sokgyermekes anya, akinek aránylag fiatal férje súlyos betegen feküdt a kórházban, nagykilencedet tartott, s amikor befejezték, besietett a plébániára panaszt emelni, mert nem történt semmi javulás férje állapotában. Éppen én voltam a napos a Long lsland-i plébánián, amikor összes gyermekeivel megjelent és megállapította: „Úgytétszik az imának sincs ereje.“ Mi sem természetesebb, mint hogy az ilyen éretlen, mágikus ima-szemléletben, mihelyt az első vagy második csalódás felmerül, vége a

6