Szolgálat 17. (1973)

Az egyház szava - A betegek kenete és lelkipásztori gondozása (Nagy Ferenc)

hogy az emberek halandó életét Krisztus halálának és szenvedésének misztériuma által kell megváltani." — A bevezető megjegyzések a betegeknek kiszolgáltatandó szentségekről szóló katekézissel és lelkipásztori útmutatással folytatódnak. A betegek kenetében elsőrendű szerepe van a hitnek: a beteg hitének, a pap hitének, az Egyház hitének. „A beteget ugyanis a saját hite és az Egyház hite fogja üdvözíteni; ez a hit visszatekint Krisztus halálára és feltámadására, amelyből a szentség hatékonyságát meríti, és előretekint a jövendő Istenországra, amelynek a szentség zálogát adja." A viatikumot lehetőleg szentmise keretében és két szín alatt kell adni, hiszen ez a szentáldozás a Krisztus misztériumában való részesedésnek egészen egyedülálló jele; a beteg, ha képes, keresztségi fogadalmát is újítsa meg. A pap lehetőség szerint a beteggel és családtagjaival együtt válassza meg a szertartás biblikus olvasmányait és könyörgéseit, és készítse elő a szentségek kiszolgáltatását. „Amikor nincs jelen hívek gyülekezete, a pap akkor is gondoljon arra, hogy benne magában és a betegben már ott van az Egyház. Arra törekedjék tehát, hogy ennek a betegnek a szentség megünneplése előtt és után egyaránt megadja a közösség szeretetét és segítségét, akár saját maga, akár, ha a beteg beleegyezik, a helyi közösség valamelyik kereszténye révén."

Lássuk most vázlatosan a szertartáskönyv törzsanyagát. Az 1. fejezet a betegek látogatásáról és áldoztatásáról szól. A betegeket a nap bármely órájában lehet áldoztatni, és ha másképpen nem tudnak, áldozhatnak csak a bor színe alatt is. A 2. fej. írja le a betegek kenetének rendjét. A nem fekvő beteg legmegfelelőbben templomban veszi fel; mindenképpen kívánatos, hogy közösség vegye körül. A rendes szertartás menete a következő: köszöntés és rövid bevezető, bűnbánati szertartás (vagy, ha nem történt meg előbb, a beteg gyónása), szentírásolvasás és homília, litánia és kézrátétel, hálaadó ima az olaj felett vagy az olaj megáldása, a beteg megkenése, a Miatyánk közös elimádkozása és papi áldás. Ha a beteg állapota megengedi, a szentkenetet ajánlatos szentmisével egybekötve kiszolgáltatni, akár templomban, akár (a helyi ordinárius engedélyével) a beteg otthonában; a megkenés a homília után következik. A szertartáskönyv külön foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy nagy közösség jelenlétében egyszerre több, sőt nagyszámú beteg veszi fel a szentkenetet, pl. a székesegyházban, a plébániatemplomban, búcsújáróhelyen (Lourdes-ban már végeztek ilyet, a résztvevők nagy lelki hasznával), kórházban. — A3, fejezet a szent útravalóról és misén kívüli kiszolgáltatásának szertartásáról szól. A negyedik a közeli halálveszélyben forgó beteg ellátását írja le (gyónás, szentkenet, viatikum). Igen közeli halálveszély esetén rövid szertartással kell feladni először a szentkenetet, utána a szent útravalót; ha pedig ennyire sincs idő és a beteg áldozni tud, akkor rögtön a viatikummal kell kezdeni. Az 5. fejezet a bérmálás rövid szertartását tartalmazza közeli halálveszély esetére; a hatodikban a haldoklókért mondandó könyörgéseket találjuk (ordo commendationis morientium), az utolsóban pedig különféle liturgikus szövegek gyűjteményét.

5

65