Szolgálat 17. (1973)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Az Úr vacsorája

géliumokon is világosan átcseng e gondolat: maga Jézus az új szövetség, ő az egyetlen közvetítő, az egyetlen pap, az egyetlen váltság, az egyetlen áldozat.

Itt jutottunk el az utolsó vacsora értelmének központjához. Jézus új szövetséget alapít és az új szövetség kegyelmét (pontosabban: az ebben való részesülés zálogát) azáltal akarja tanítványainak adni, hogy áldozati lakoma formájában együtt egyék az új szövetséget megkötő áldozatot. De az új szövetség áldozata csupán egy: maga Jézus. Ha tehát Jézus az új szövetség áldozatának vétele által akart tanítványainak részt adni e szövetség kegyelmében, csak egy módja volt rá: isteni erejével önmagát kellett étellé, itallá tennie. És Jézus pontosan ezt teszi. Szava tett. Szavának erejével a kenyérforma gyökeres valósága ő maga lett. A borforma gyökeres valósága is ő maga. Öt eszik, öt isszák a tanítványok és őbenne az új szövetséget.

Hogy Jézus ezt meg tudja tenni, ahhoz Isten egyszülött Fiának kell lennie. Mert Isten Fia szeretetének nincs lehetetlen. Jézus szava teremtő erejű. Hisz ő a teremtő Ige, „amely által minden lett“. „Legyen világosság: És lón világosság.“ Ilyen az isteni Ige ereje. És Jézus emberi életében is: szavai „működnek“, mint a mindenható szeretet. Jézus mondja: „Effeta“, és hall a süket. Jézus mondja: „Légy tiszta“, és eltűnnek a leprás fekélyei. Jézus mondja: „Talita kum“, és felkel a halott. Jézus mondja: „Lázár, jöjj ki“, és kijön Lázár a sírjából. Nem hiába mondta Szent Ambrus: „Vide quam operatorius est sermo Christi — Nézd csak, milyen hathatós Krisztus szava!“ Ez a teremtő, .működő' szó hangzik el az utolsó vacsorán — és azóta minden Misén — is: „Ez az én testem, ez az én vérem“. És testté lesz a kenyér, vérré a bor. Mert szólt az Isten Fia.

De hogy Jézus e szavakat ki tudja mondani, nemcsak Isten Fiának kellett lennie, hanem az Ember Fiának is: a szerető, az önmagát a végletekig odaadó Ember Fiának. Nincs önzetlenebb valami, mint az étel és ital. önmagát feloldva válik vérünkké, táplálja életünket. Jézus egész életében készült e szavak kiejtésére. Egész élete nem volt más, mint odaadottság. Nem tart fenn a maga számára semmit: sem pénzt, sem hírnevet, sem rokonokat, sem lakást, sem párnát, sem titkot, sem hatalmat, sem időt: semmit. Mindenét mindig csak adni tudja. És holnap oda fogja adni utolsó szál ruháját, utolsó csepp vérét, életét, mindenét. Csak egy ilyen ember fejezheti ki létét úgy, hogy étellé, itallá teszi magát. Minden más embernél ez hazugság lenne. Csak nála, az egészen odaadottnál, fenséges igazság.

Jézus mint áldozatot nyújtja oda magát tanítványainak. Még vére nem hull, még teste nem vonaglik a halál kínjában, de — mint szavai világosan mondják — a kenyér halálra szánt testének jele, a bor kiontott vérének. E jelekben van jelen ő maga; e jelekben fejezi ki szívének fölajánlását. Egyedülálló, „szentségi" (sacramentalis) áldozat ez: benne Krisztus keresztje, az életadó

53