Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Az Úr vacsorája
rejtőznek Jézus e cselekedeteiben és szavaiban, hogy csupán egy szöveggel lehetetlen volna kifejezni. A Szentlélek dolgozott itt és segítette az első keresztényeket, és általuk bennünket, hogy mélyebben beleláthassunk Jézus titkaiba. Az utolsó vacsora Húsvét volt a zsidók nagy emlékünnepe. Megemlékeztek a szövetség Istenének dicső tetteiről, ki atyáikat megszabadította Egyiptom rabságából; az áldozati bárány elfogyasztásával szent asztaltársaságba kerültek az élő Istennel, és együtt várták az Úr Szabadítójának diadalmas eljövetelét. Jézus utolsó vacsoráján is ilyen gondolatok foglalkoztatták az apostolokat. Vacsora előtt szokás volt asztali áldást mondani. Jézus tehát fogta a kenyeret és áldást mondott, magasztalván az Istent. Eddig még nem történt semmi rendkívüli: a tanítványok mind hallgatták Jézus hálaadó imáját; ott feküdt az asztalon mindegyikük előtt egy-egy darab nagy, puha, lapos kenyér. Jézus is egy ilyen kenyeret tartott kezében. De egyszer csak megtöri azt és odanyújtja tanítványainak. Ez nem volt szokás. Itt valami új dolog történik. És Jézus megszólal: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, értetek.“ A tanítványok megdöbbenve vették magukhoz ezt a különleges kenyeret, de talán még nem egészen értették, hogy mit is akar az Úr. Megkezdődött a vacsora. Jézus beszélt nekik szeretetéről, beszélt nekik Atyjáról, beszélt a Szentiélekről és meghagyta nekik, hogy szeressék egymást, mint ahogy ő szerette őket. Már lassan véget ért a vacsora, amikor megint különös dolog történt. Jézus most borral telt helyhét fogta kezébe. Persze mindenkinek volt saját kupája: nem volt szokás a zsidóknál egy kupából inni. De Jézus megint az ö egy kelyhét nyújtja nekik, hogy mind abból igyanak. És meg is mondja, hogy miért: „Ez a kehely az Új Szövetség az én véremben. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Mi történt itt? Mit jelentenek e gesztusok, e szavak? Kétezer éve gondolkodnak, elmélkednek erről keresztények milliói. Nincs emberi tett, nincs emberi szó, melyet annyian és annyiszor ismételtek volna kétezer éven át, mint Jézus e tetteit, szavait. Nincs tapasztalat, melyben annyian osztoztak volna a világtörténelemben, mint az Úr vacsorájáéban. És mégsem tudtuk még kimeríteni titkát. Mert ez a titok végtelen. Végtelen, mint maga az Isten és végtelen, mint Jézus szeretete. Az a pár gondolat, amelyet itt papírra vetünk, csak dadogó kísérlet. De mégis beszélnünk kell e titokról, ha tudjuk is, hogy elégtelen minden szó. Mert életünk belőle fakad, öt lépésben próbáljuk megközelíteni az Úr vacsorájának titkát. Csak ha megtettük mind az öt lépést, rajzolódik majd ki a kép, amely talán megsejteti velünk a kincset. Közös estebéd Az utolsó vacsora először is közös estebéd. Egy család jött össze itt egy asztalnál. Egy kenyéren osztozkodnak, egy kehelyből isznak. Testvérek. Ki ne 49
