Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Az Úr vacsorája
De még egyszer együtt akar vacsorázni kedves tanítványaival. Egy búcsúvacsorát. Az „utolsót“. Sok mindenről folyt a beszéd ezen az „utolsó vacsorán“. Jézus úgy igazából kiöntötte a szívét. De a sok közül egy dolog volt, ami úgy belevésődött a tanítványok szívébe, hogy soha egy percig sem tudták többé elfelejteni. Négyszer is le van írva a Szentírásban. Nem is csoda, hiszen nemcsak a tanítványok, hanem az ősegyház hívei valamennyien felidézték emlékét minden vasárnap, sőt egyes helyeken naponta. Mi volt hát ez a felejthetetlen esemény? Forrásaink A négy szentírási szöveg, amely beszámol erről az eseményről, két csoportra osztható. Pál (1Kor 11,23-25) és Lukács (22,19-20) alkotja az egyik csoportot, Márk (14,22-25) és Máté (26,26-29) a másikat. A korintusiakhoz írt levelet Pál 57 körül írta Efezusban. Az Úr vacsorájának eredetéről kétségkívül Antiochiában hallott az ottani keresztényektől a negyvenes években, sőt már Damaszkuszban, közvetien-ül megtérése után, 33 körül. Amikor, mint ahogy a galatáknak írja, Jeruzsálemben járt, hogy Pétert lássa és két hétig beszéltek egymással az evangéliumról, biztosan kikérdezte Pétert, hogy hogy és mint folyt le ez az emlékezetes vacsora. De minthogy Pál szövege nagyon közel áll az Antiochiában honos Lukácséhoz, feltehetjük, hogy mind Lukács szövege, mind Pálé közvetlenül az antiochiai egyház „úrvacsorájának“ szövegén alapszik. A görög szövegen mindenütt áttetszik még az arám eredeti. Ez természetes is, hiszen az arám nyelven beszélő jeruzsálemi egyházból jutott Antiochiába ez a történet. Máté szövege teljesen Márk szövegétől függ; Márké viszont független a Pálnál és Lukácsnál található szövegtől. Márk szövegén is áttetszik még az arám eredeti. Ha meggondoljuk, hogy a hagyomány szerint Márk evangéliuma Rómában íródott, feltehetjük, hogy a római egyház „úrvacsora“-szövegét találjuk nála. Rómába is Jeruzsálemből jött a történet és a Rómában prédikáló Péter garantálta hitelességét. A két szövegtípus természetesen közös forrásra megy vissza. Ez a közös forrás nem lehet más, mint az arám nyelven imádkozó jeruzsálemi ősegyház mindennapi „úrvacsora“-szövege. Akik Jeruzsálemben a harmincas, negyvenes években ezt ismételték, nem voltak mások, mint a 11 apostol, azok, akik résztvettek Jézussal az utolsó vacsorán. Alig van tehát szöveg a Szentírásban, amely — pusztán történetileg is — annyira biztos információt nyújtana a lefolyt eseményekről, mint az utolsó vacsoráról szóló beszámoló. Arról, hogy a négy szöveg közül melyik áll legközelebb Jézus eredeti szavaihoz, máig is vitatkoznak a szentírástudósok. Annyi biztos, hogy ami közös bennük — és alapértelmük teljesen közös —, az Jézus cselekedetein és szavain alapszik. Hogy pedig különböző megvilágításban hozzák a cselekedeteket és szavakat, az számunkra óriási segítség. Hisz oly végtelen mélységek 48
