Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - Magyar Erzsébet: Látogatás egy francia trappista kolostorban
után mindenki elhagyja a templomot. Sűrűsödik a homály, nyolcat üt a torony órája. Kialszanak az utolsó fények is, hűvös szellő libben át a völgyön. Álom borul a kolostor minden lakójára. A negyed kilences óraütés még eljut a tudatomig, de többre már én sem emlékszem . . . Hajnali fél négy, alig szürkül. Ébresztő. Mire leérek a templomba, kikeresem a megfelelő zsoltárokat, megtelnek a stallumok, és felhangzik az Isten dicséretére szentelt nap első kérése: Istenem, nyisd meg ajkamat, hadd hirdessem dicsőségedet! Zsoltárok, olvasmányok, rövid elmélkedés, könyörgések váltogatják egymást, egészen öt óráig, öttől hatig a csendes elmélkedés, a magányos ima ideje. Szabadon, ki hol akar. Az egyik fiatal nővér egészen előrejön, a baloldalon elhelyezett tabernákulumhoz akar közel lenni. A másik a földre kuporodik, az evangéliummal a kezében. Az idősebbek leülnek, van aki a kertbe indul. Jean Bosco atya hatalmas alakja eltűnik egy ajtó mögött: aki akar, ilyenkor gyónhat. Ebben is teljes a szabadság. Lassan világosodik, a most ébredő madarak elképesztő ricsajt csapnak odakint. A fölső ablakon hirtelen benevet a nap! Hatkor ismét kiürül a kórus, könnyű reggeli, szabadidő következik. Háromnegyed hétkor az ünnepélyes Laudes-t énekeljük, utána kezdődik azonnal a két trappista atya által koncelebrált szentmise. Bosco atya rövid homíliát mond, a hivők könyörgésének szándékait egy nővér sorolja a mikrofon előtt: egy beteg édesanya, béke Vietnamban, az elsőáldozásra készülő gyermekek; a Miatyánk után a fehér sorokon végiighullámzik a békecsók testvéri ölelése; az áldozáshoz a „Jöjjetek és ízleljétek, mily édes az Úr“ ének hívogat. Két szín alatt áldozunk, mindenki kezébe veszi Krisztus Testét és a Kelyhet. Menjetek — hangzik nemsokára az elbocsátás —, szolgáljátok békében és örömben az Urat! Nyolc óra. Rövid szabadidő és a tertia eléneklése után mindenki ismét munkába indul. Tíz előtt néhány perccel elirányítanak a beszédszobába. Megkönnyebbülten látom, hogy a beszélgetőket elválasztó rácsot már innen is leszerelték. Pár pillanat múlva kulcs fordul a zárban és a szembeniévé ajtón belép a hatalmas kolostor legfőbb elöljárója. Az apátnőkről alkotott elképzeléseim egy pillanat alatt porbaomlanak: kistermetű, nevető szemű, kislányképű nővér ölel át, nyújt át egy aprócska fehér virágot. De el kell hinnem, hogy az apátnővel állok szemben, mert fekete skapuláréja fölött látom az egyszerű fakeresztet. Leülünk, s két perc múlva úgy pereg a kérdés-felelet, mintha évek óta ismernénk egymást. Három éve választották meg, 36 éves korában. (A 70 tagú közösség átlagéletkora: 55 év!) Mi egy kicsit sokan vagyunk, mondja. A jövő a kisebb, családiasabb közösségeké. Igen, a sajátos cisztercita hivatást élik: a világért, de nem a világban. Szigorú és kívülről zordnak ható életmódjuk: keresés. Istent keresik, helyesebben csak Istent keresik. Azért hallgatnak, hogy csak Isten szavára, igéjére figyelhessenek, azért nem beszélnek, hogy Istennel folytassanak állandó párbeszédet. Szigorúan böjtöl27
