Szolgálat 17. (1973)
Tanulmányok - Balás Dávid: Tevékenység és szemlélődés a korakeresztény hagyományban
technológia embere is a szíve mélyébe oltott égő vággyal, mint a Nap fia (1 Tessz 5,5), napraforgóként, és Benne keresi létének értelmét, Feléje indul. Öt karolja át Szent Ágostonnal: „Magadnak teremtettél, Uram, s nyugtalan a szívünk addig, míg Benned meg nem nyugszik.“ Istennek ez az átkarolása Krisztusban már alapvetően imádkozás. 10. A kérő ima teljesen jogosult, hiszen maga Krisztus Urunk biztat: „Kérjetek és adatik nektek" (Mk 11,24), és keresztény gyakorlat volt a legősibb idők óta. Nem szabad azonban feledni, amit Krisztus a lelkünkre köt: „Ne törődjetek azzal, hogy mit esztek és mit isztok . . . hanem keressétek először Isten Országát és a többi hozzáadatik nektek“ (Mt 6,31.33). Amikor pl. egészségért imádkozunk, nem az történik, hogy az Úristen minduntalan csodásán belenyúl az élet menetébe és egyszerűen helyreállítja az egészséget, hanem az, hogy az imádkozó egyrészt okosan használ természetes segítséget, másrészt képessé válik életének ebben a helyzetében is igent mondani Isten szent akaratára. A kérő imával tehát nem Isten változik meg, hanem az imádkozó, éspedig úgy, hogy hozzáigazodik Isten Országának követelményeihez. 11. Bármennyire is zavart kelt sok hivőben a zsinatot követő korszak „zűrzavara“, amelyet egyesek túloznak, mások meg lekicsinyelnek, nincsen jogunk pesszimizmusra, mert a sok kilengés mellett igen sok üdvös dolog is történik az Egyházban. És amikor a jóga- és zenkultusz annyira divatba jött, a karizmatikus mozgalomban — legyen az bármennyire is kiforratlan és egyoldalú — a lélek igénye annyira feltör, és annyian keresik a guru-t, a szent embert, „ielkivezetésre", igazán nem mondhatjuk, hogy a Lélek alszik. A Lélek napjainkban is velünk van, s az ima-válság csak hasznunkra lehet, ha eddigi fogyatékosságaink kiküszöbölésére, a hitünkben való elmélyedésre és megszilárdulásra ösztönöz. Balás Dávid TEVÉKENYSÉG ÉS SZEMLÉLŐDÉS A KORAKERESZTÉNY HAGYOMÁNYBAN A „tevékeny“ és „szemlélődő" élet (vita activa — vita contemplativa) megkülönböztetése sokak számára a szerzetesrendek világos osztályozásának alapelve. Eszerint pl. a monasztikus rendek apostolkodásában meg nem engedhető visszaélést, vagy legjobb esetben megtűrhető kivételt látnak.1 Ebben az összefüggésben gyakori az egyházatyákra való hivatkozás, akik — mint sokan tudni vélik — Jézusnak a betániai nővérekhez intézett szavait (Lk 10,41) értelmezve egyöntetűen tanították a szemlélődő élet elsőbbségét. De ha egyesek talán e felfogás megerősítését várják sorainktól, valószínűleg még többen gyanakvással vagy ellenszenvvel tekintenek a címre. Hiszen a „szemlélődés" elsőbbségének tétele a görög filozófia hagyatéka, az egyházatyák — mint ismét sokan tudni vélik — onnan vették át kritikátlanul. Tanításuk tehát e téren 10
