Szolgálat 16. (1972)
Halottaink - Pribus György (Msgr. Pfeiffer Miklós) - Két pap a nagyváradi egyházmegyéből (Confrater)
PRIBUS GYÖRGY (1907—1972) 1972. szept. 3-án hajnalban húnyt el Pribus György szatmármegyei áldozópap, évtizedeken át a külföldi magyarok lelkésze. 1907. jan. 3-án született a zemplénmegyei Bodrogszerdahelyen. Éveken át kereste azt a hivatást, ahol legjobban eleget tehet vágyának: az embereken segíteni. Végre 25 éves korában felvételt kért a kassai szemináriumba. Itt végezte hittudományi tanulmányait. Hagyatékában egy régi fényképet találtak ebből az időből, hátlapján a következő felírással: „Évfolyamunk lelkének, szeretettel. Barátaid.“ 1935-ben Szepes- helyen szentelték pappá. Rövid káplánság után az ungmegyei Perecseny község plébánosa lett. Hívei nagyon szerették. A második világháborúban mint tábori lelkész vett részt. 1945-ben érkezett Koblenzbe (Németország), s különböző menekülttáborokban működött, majd hívei egy csoportjával a távoli Venezuelába ment. Itt 1956 decemberéig maradt. Amikor híveit már átsegítette a kezdeti nehézségeken, orvosi tanácsra vissza kellett térnie Európába. Itt először Fribourgban, majd Zürichben lel- készkedett, ahol kb. 3500 magyar hívőnek viselte gondját. 99 svájci plébánia területén tartott magyar istentiszteletet, s nagy odaadással végezte szétágazó teendőit. Ez a második európai működése kerek tíz évig tartott. Tehát már 21 éven át töltötte be a külföldi magyar lelkipásztor nehéz hivatását. Teljesen érthető, hogy nyugalmasabb életre vágyódott. Ezért a brazíliai Sao Paulo-ba vonult el, az ottani magyar bencésekhez. 1967 nyarán azonban újból visszatért Európába. Svájcban akkor nem volt magyar lelkészi állás üresedésben, így visszakerült Németországba, Württemberg déli részébe. Ezen a részen még nem működött állandó magyar lelkész. így hatvanéves fejjel ismét ugartörő munkába kellett kezdenie. Fáradhatatlanul járta híveit és hívogatta őket a magyar istentiszteletre. 1972 januárjában operáción esett át. Utána újból munkájához látott, míg szívinfarktust nem kapott. Hosszú, kínos szenvedés után halt meg. Temetésére messze földről, Svájcból is tömegesen jöttek el volt hívei. Ez is mutatja, mennyire szerették jóságos, nyájas egyéniségét. „Meghalt az aranyszívű pap" — mondogatták. Msgr. Dr. Pfeiffer Miklós KÉT PAP A NAGYVÁRADI EGYHÁZMEGYÉBŐL Török Lászió c. esperes, egházmegyei főszámvevő 1906. jún. 11-én született. Pappá szentelték 1932.jún.29-én. Szolgálati helyei: 1932-33 Érmihályfalva, 1933-35 Szentjobb, 1935-37 Belényes; 1937-40-ig székesegyházi karkáplán Váradon, 1940-41 -ig a Katolikus Legényegylet igazgatója. 1941-től tábori lelkész volt, harctéri szolgálatot is teljesített. 1947-ben tért vissza a háborúból. 1951-ig Zilahon volt plébános, 1952-től egyházmegyei főszámvevő, egyben 1953-58-ig Váradvelencén plébános. 1968-tól tevékeny nyugalomban volt. Utolsó éveinek nagy megpróbáltatását, gégerákját megnyugvással viselte. Meghalt Nagyváradon, 1972.jún.21-én, szentségekkel ellátva. Szabó János Róbert OFM Tűr községben, Alsófehér megyében született, 1893. júl. 2-án. 1909 aug. 20-án beöltözött a ferencrendbe és a Róbert nevet kapta. Egyszerű fogadalmat tett 1910. aug. 21-én, ünnepélyes fogadalmat 1914.ápr.4-én. Utána három rendtársával Németországba küldték ki. 1916.máj.9-én szentelték pappá. Itthon nem tanított, hanem a lelkipásztorkodás terén működött. Kiváló szónok volt, többfelé tartott népmissziót. Daliás termete, kitűnő orgánuma volt. 1940-ben megvált a rendtől és az egyházmegye szolgálatába állt. A béli plébánián működött haláláig. A szentségekkel megerősítve halt meg 1972.jún.29-én. Confrater 94
