Szolgálat 16. (1972)

Tanulmányok - Őry Miklós: A paptestvér

sugározza a világ felé. „Csak egy Eucharisztiával éljetek: hiszen egy a mi Urunk Jézus Krisztus teste és egy a kehely, amely Krisztus vérében egyesít, és egy az oltár, amint egy a püspök a presbitériummal és a diákonusokkal“ (Ad Philad.4). Ahol pedig ez nincs meg, ott nincs egyház.

A papoknak püspökeikkel való hierarchikus egységét a Zsinat is hangsúlyozza. Az egyházirend és a szolgálat alapján be vannak iktatva a püspökök testületébe. Kifejlődni és eredményes apostoli munkát végezni csak a püspökkel való szerves egységben, megértésben és szeretetben lehet. Azért „ismerjék el igazán atyjuknak és tisztelettel engedelmeskedjenek neki“ (LG 28). A püspökök viszont tekintsék papjaikat fiaiknak, sőt „az egyazon papságban és hivatásban való közösség miatt testvéreiknek és barátaiknak“, amint már Krisztus nem szolgáknak, hanem barátainak hívta tanítványait (Jn 15,15), szívükön viselve anyagi és lelki javukat (PO 7). És itt a dekrétum egy éles, de figyelemreméltó mondatot idéz XXIII. János pápa papi encikliká- jából: „Életszentségükért elsősorban őket terheli súlyos kötelezettség“. A baráti viszony igényli, hogy „szívesen hallgassák meg őket, sőt kérjék ki tanácsaikat, beszélgessenek el velük“, kötetlen együttlétben és felelős formában (papi szenátusok!) egyaránt. A papok viszont „az együttműködés szellemétől áthatott engedelmesség“ jegyében kapcsolódjanak püspökükhöz: aktív odaadással, nem gondolattalan passzivitással. Szent Ignác karizmatikus hasonlata szerint a presbitérium úgy illeszkedik a püspök kezére, mint a húrok sorakoznak a citerán: mindegyik a maga helyén veszi ki részét a szeretet összhangzó énekéből (Ad Eph. 2,2).

2) Kegyelmi közösség

Minden kegyelem titok, mert Isten életében való részesedés és egyben a Krisztushoz való hasonulás hatékony jele. A papság sajátos kegyelme a configuratio, az isteni Főpaphoz való hasonulás. Szent Pál tömören foglalja ezt a titkot az ő híres „szün" igekötős igéibe: együtt élni Krisztussal, benső életközösségre lépni vele: „Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is“ (Róm 6,8); „akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet“ (ITessz 5,10). „Krisztussal függök a kereszten; élek én, de már nem én, hanem él bennem a Krisztus“ (Gál 2,19).

Ennek a kegyelemnek naponkénti „fölélesztése" (2Tim 1,6) főleg az oltárnál történik, ahol a pap egyszerre befogadója és szétárasztója Isten Krisztusban megnyilvánuló „legnagyobb“ szeretetének. Azért hívják egymást a papok „oitártestvér“-nek. Az együttmisézés, concelebratio ma dicséretesen terjedő szokásában szépen fejeződik ki ez az összeforrás az oltár titkában. Különös hangsúllyal akkor, ha püspöküket veszik körül az oltárnál, mint pl. a nagycsütörtöki krizmamisében, vagy más ünnepélyes alkalommal. Az ilyen együttmisézés a papok számára igazi közös „eucharisztia“, hálaadás, a hívek felé pedig jel: az utolsó vacsora szeretetközösségében megalakult Egyház érzékelhető megjelenése.

42