Szolgálat 16. (1972)
Tanulmányok - Egyházak az egység útján (Athenagorasz, Vajta Vilmos, Roger Schutz)
kapcsolatfelvétel és érintkezés készítette elő, kísérte és követte. Levelek, üzenetek, táviratok jöttek-mentek Róma és Konstantinápoly egyháza közt. A pápa és a pátriárka, valamint követeik beszédeket mondtak. E szövegek fokozatosan újrakezdődő közös életről tesznek tanúságot, a Krisztus titkában való egység és közösség újfajta átéléséről. Gyakran kevéssé, vagy nem eléggé ismerték ezeket a dokumentumokat: úgy tűnt, közzé kell tenni őket, hogy a keresztény nép elmélkedésének tárgyai lehessenek. Meg kellett tenni ezt azért is, hogy szélesebb körben váljanak ismertté; de azért is, hogy ez az új élmény, egymásnak ez a kölcsönös újrafelfedezése mindinkább az egész hivő katolikus és ortodox nép közkincse legyen. így jött létre ez a könyv, amelyben együtt találjuk a szentszék és az ökumenikus patriarkátus egymást illető dokumentumait az utóbbi tíz évből. Az erre vonatkozó indítványt az ökumenikus patriarkátus szent szinodusá- nak dékánja tette a Fanarban, 1968 decemberében, egy a keresztény egységtitkárság titkárával folytatott eszmecsere során. Mind Athenagorasz pátriárka, mind VI. Pál pápa azonnal jóváhagyta és biztatta a vállalkozást. Közös akaratuk ennek a kötetnek a szülőanyja“. Ezekkel a szavakkal kezdődik Damaszkinosz Tranupoloesz-i ortodox metro- polita és P. Pierre Duprey 1972.jan.25-i sajtókonferenciája, amellyel a Szentszék sajtótermében egybegyűlt újságíróknak bemutatták a „Tomosz Agapisz“-t, a Szeretet Könyvét. Ök ketten voltak a könyv kiadásával megbízott vegyesbizottság felelős vezetői. A könyv szerkezetileg a legtermészetesebb beosztást, az időrendet követi. 735 oldalon 284 dokumentumot találunk, egy-két latin szövegtől eltekintve görög ill. francia nyelven. 1958-tól 1970-ig követhetjük a katolikus és az ortodox egyház viszonyának fejlődését. Függelékben megtaláljuk azoknak a közös könyörgéseknek szövegét, amelyeket a nagy találkozók alkalmával végeztek. 1963.szept.20-án VI. Pál sajátkezű levelet küldött Athenagorasz pátriárkának. 1584 óta ez az első levél, amelyet a római pápa a konstantinápolyi pátriárkának írt. A pátriárka válaszlevele ugyanezen év nov. 22-én kelt. 1964 októberében a pápa üzenetet intézett a Rodosz szigetén ülésező 3. pánorto- dox konferenciához, az pedig válaszolt rá. 1965 februárjában Meliton metro- polita vezetésével küldöttség kereste fel VI. Pált, hogy ismertesse vele a konferencia határozatait. A Szentatya válaszában átfogóan körvonalazta a katolikus és a keleti egyház viszonyának programját: „Boldogan látjuk, milyen bölcs és realisztikus nagy vonalakban a felvázolt program. Kell, hogy gyakoribb és testvéribb kapcsolatok által fokozatosan újból felépítsük azt, amit az elszigetelődés ideje lerombolt, és egyházaink életének valamennyi szintjén olyan légkört teremtsünk, amely adott pillanatban lehetővé teszi a termékeny teológiai párbeszéd megkezdését . . . Elmélkedni és tanácskozni fogunk arról, hogy a magunk részéről milyen úton-módon járulhatunk hozzá a legjobban a szeretet dialógusának elmélyítéséhez, a testvériség fokozatos újra23