Szolgálat 15. (1972)

A játszó ember

jézus is a középkori festészetben és plasztikában a földgolyót a kezében: a kozmosszal való isteni-derűs játékának „almáját“.

Ezzel szinte észrevétlenül olyan gondolatokat közelítettünk meg, amelyek már nemcsak a filozófiai töprengésből, vagy mitikus sejtésből fakadnak, hanem a Szentírás kinyilatkoztató szavából. Az isteni Bölcsességről azt hirdeti, hogy öröktől fogva a világteremtő Isten arca előtt játszadozott (Péld. 8,27—31). És Platón meg Plotinosz sejtései Isten szavának erejében a szentatyáknál a játszó Istenről szóló nagy teológiává alakultak. A Bölcsesség Isten „gyámoltja“, „arca előtt játszadozik“, és ebből a játékból lesi el a világ Alkotója a kozmosz kialakítandó szépségét. A „játék“-ra használt héber kifejezés „táncot“ is jelenthet, s ilyen értelemben kétszer fordul elő az Ószövetségben (2 Kir. 6,5-21). A Septuaginta fordítás azonban a Példabeszédek 8,30-31-ben használt héber szót „örvendezik“-nek fordította, és csak Jeromossal vált ismeretessé megint, hogy itt kifejezetten a Bölcsesség „játékáról“ van szó Isten előtt. Tertullianus az isteni Bölcsességet a Teremtő „mintázótársának“ nevezi (Adv. Hermogenem 18). És Origenész így értelmezi Isten gyönyörködését az előtte játszadozó Bölcsességben: „Ebből világossá válhat, hogy Isten mindenkor csupa öröm“ (De principiis 1,4,4). A 4. században aztán — védekezésül az Atya és Fiú lényegi egyenlőségét tagadó arianizmus ellen — az Isten színe előtt játszadozó Bölcsességet a Logoszra magyarázták, és ennek titokzatos játékát belevonják a három- egy Istenség misztériumába. A „játszadozó Logosz“ képét megtaláljuk Nazianzi Gergely egy híres verssorában: „A fönséges Logosz — játszik. Tarka-barka képekkel ékesíti tetszése szerint minden módon a kozmoszt“ (Carmina 1,2,2, v. 589 sk). És a Nazianzi kongeniális magyarázója, Hitvalló Maximosz, ebből a versből kiindulva az isteni játék egész misztikáját fejti ki (Ambigua 263).

A „játszó Istennek“ ezzel a képével a csúcspontjára ért görög teológia mégegyszer kifejezésre juttatja azt, hogy a teremtés és a megtestesülés Isten mélyértelmű, de kényszer nélkül, szabadon alkotó szereteté- nek a műve, és hogy minderről, az isteni elgondolás kápráztató bőségének láttán, mindig csak a negatív teológia kifejezéseivel szólhatunk. Már Pál ezt teszi, amikor Isten „balgaságáról“ és „gyöngeségéről“ beszél. így beszélünk Isten „játékáról“, aki teremtői önkiüresedésében látható műveinek csodálatos játékával érteti meg velünk magát, hogy ezáltal neveljen rá az örök és láthatatlan dolgok „komolyságára“. A Logosz kozmikus játéka a földkerekségen csak játékos célzás arra, ami ősidők óta „praefiguratio“, előre-jelképezés (Origenész) módján ott rejlett az isteni Bölcsességben, és mégegyszer lelepleződik a teremtményeknek is. „Mert ez a földi élet a jövendő, az isteni, igazi élethez, az élet ősmintájához viszonyítva csak gyermekjáték.“ És ugyanaz a Maximosz mondja az emberről: „Mi magunk, akik úgy nemződtünk és születtünk,

73