Szolgálat 15. (1972)

A révbejutás

A RÉVBEJUTÁS

Az egyházatyák tanításának utolsó, egyben döntő fejezete a „végső dolgokról“, az ún. eszkatológiáról tárgyal, mégpedig a boldog révbejutásnak, az örökkévalóság kikötőjének és horgonyvetésének képeivel. E témára vonatkozó gondolataik bőségéből világosan látható, milyen fontos ez a „teológiának" is nevezhető eszmefuttatás az Egyházról, mint hajóról, amely ugyan még úton van, de Isten Fiának kereszthalála és feltámadása óta mégis a szó igazi értelmében mindig már révbe is jutott. Az Egyház mindig az ég felé tartó hajó gyanánt merül fel itt, amely a világ tengerén vitorlázik, megérkezésének biztos tudatában: hiszen Krisztus nemcsak keresztjének fáját adta nekünk a hajó megépítésére, hanem feltámadásában elővételezte „révbejutásunk“ misztériumát is. A szentatyák mintegy szép képbe foglalva találták az Egyháznak ezt a végső beteljesülését a Noéról és családjáról szóló tudósításban (Gén. 8,15-18); mint Ágoston mondja: miután a bárka kikötött Ararát hegyén, Noé és gyermekei az Isten tökéletes városának végső békéjébe való megérkezést jelképezik. A kikötő ebben az ősi képi teológiában a végső nyugalom jelképe, ugyanakkor azonban a kereszt- ségé is, hiszen az a kereszthalál erejében már elővételezi a végső üdvösség ígéretét és az Anyaszentegyházat teszi ideiglenes biztonságos kikötőnkké.

Nem járunk tévúton, ha ennek a szimbolikának hatásosságát — a nyugalom kikötője, révbejutás az örökkévalóságban az élet hajóútja után — mindenekelőtt a hellenisztikus szimbolika képi erejével magyarázzuk. Az ókor tengerjáró emberének életbevágóan fontos volt mindaz, ami a kikötővel és annak védelmező mólóival függ össze. A görög antológiában egy kedves vers fordul elő a Puteoli-i kikötőről, ahol egykor Pál is kikötött a Kasztornak és Polluxnak szentelt alexandriai hajóval (Csel. 28,11-13). Cassiodorus leveleiben egyhelyütt a portói kikötőt dicsőíti, ahol először élvezheti az ember a deliciae Romanae ízét. És figyelemreméltó, hogy még Khrüzosztomusz is a viharban megoltalmazó móló képi fordulatával ír Innocentius pápának a római egyházról. Ebből teljesen érthető, hogy az antik ember ismételten az élet tenger járásáról és a nyugalom és halál kikötőjéről beszél. Már Szophok- lész az oltalmazó anyaöllel hasonlítja egyízben össze ,a kikötőt. Hajó és kikötő összetartozik, azért beszélhet Aiszkhülosz a biztos kikötőbe ért hajó ujjongó öröméről. A kormányos bajában Zeuszhoz imádkozik

26