Szolgálat 15. (1972)
Az Egyház - Isten ereje emberi gyöngeségben
de ez majd akkor is jóllakathat bennünket, ha a nagy gondolatok és fölemelő érzések ünnepi lakomáinak vége. A gyönge Egyház: hittény Isten Egyháza, mint az emberré lett űr utánzata, mindig egyszerre erő és gyöngeség, nagyság és alacsonyság a földön. Ez hittény. De az Egyház emberei mindig abba a kísértésbe kerülnek, hogy magukénak tekintsék a Krisztusban már kivívott győzelem dicsőségét, úgyannyira, hogy gyöngeségüket és balgaságukat legföljebb sajnálkozva tudomásul veszik, mint történelmi vándordíjuk törvényeinek tartozó nélkülözhetetlen adót. Kétségtelen: az Egyház dicsősége már a földön is megnyilvánul, az Egyház gyöngeségét el kell tűrni, gyógyítani kell, sőt küzdeni kell ellene. De az ilyen „koegzisztencia“, erő és gyöngeség puszta egymás- mellettisége nem lehet megoldása azoknak a kérdéseknek, amelyeket az Egyház gyöngesége ad föl nekünk. Pál egyízben ezt a merész szót kockáztatja meg: „Éppen azáltal vagyok erős, hogy gyönge vagyok“ (2 Kor. 2,10): maga a gyöngeség az ereje. Ez az egész Egyházra áll: éppen mert gyönge, éppen astheniájában bizonyosodik be földi pályafutása alatt, hogy ő és mi mindig csak a kegyelmi ajándékként kapott isteni erőben dicsekedhetünk. Aki ezt nem fogja fel az Egyházban, az nem értette meg a kereszt misztériumát, amelyből él. Az Egyházat csak Krisztus minden földi mértéket szétfeszítő üdvözítő tettéből értjük meg: ö meghal a kereszt szégyenfáján és mégis, sőt éppen ezért elmondhatja: „Legyőztem a világot“ (Jn. 16,33). Van egy bibliai szó, amely megőrzi számunkra gyöngeség és erő old- hatatlanul feszülő egységét Krisztus földi életében: „Ha fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok“ (Jn. 12,32). Ez közvetlenül nem azt jelenti: fölemelnek az isteni dicsőség fényébe, hanem: fölemelnek a keresztre. Hogy ne tompítsuk el a kijelentés élét, János magyarázólag hozzáfűzi: „Ezt pedig azért mondotta, hogy jelezze, milyen halállal hal meg“ (12,33). Ott függ ő, a kitaszított, haldokolva ég és föld között — és mindeneket magához vonz. A kereszthalál megdicsőülés, a gyöngeség erő. E törvény jegyében kell az Egyháznak Urát követnie. Nemcsak a jövendő dicsőségnek a népek között felállított jele ő — hanem éppenúgy a földi történelmének keresztjén függő is. Csak az talál otthonra és üdvösségre itt, aki hivő lélekkel el meri ismerni az Egyház gyöngeségét. Megígért osztályrésze az ígéret földje — de az odavezető út világtörténelmi összeomlások pusztaságain visz keresztül: a széthulló későrómai birodalmon át a középkor hatalmi harcaiba, az újkori missziós történelem sikertelenségeibe, kultúránk elkorhadásába és egy atomkor ismeretlen jövője felé. Mindig újra jött egy-egy Mózes és Áron, de mindig ott volt a morgolódó nép is, a bukás és a szánalmas kudarc. Az Egyház 2 17
