Szolgálat 14. (1972)
Eszmék és események - Levelek a missziókból
gyér tartalmú és minőségű lelki bőbeszédűség. A Szentlélek bevezet minket Isten ölébe, a Szentháromságba; Istenbe, aki a szeretet. A Szentlélek számára nyílt és tanulékony ember úgy nézi éveinek múlását, mint a magasból jövő széltől sodort levelek tovaúszását, s mindennap átéli annak a mozgásnak újdonságát, amelynek irányvonalát csak Isten Ismeri. .A Lélek ott fúj, ahol akar. Hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy“ (Jn 3,8). Ez a megöregedés nélküli megöregedés nagy titka, így újul meg ifjúságunk, mint a sas (Zsolt 102). Ez volt Simeon és Anna titka. Ezért énekelnek, Jövendölnek és hirdetik a Jóhírt, mint ahogy az apostolok teszik majd pünkösdkor. A Szentlélektől részegen, az üdvösség jelével karjukon úgy lépnek elénk, mint „gyermek öregek“, mint két .fiatal öreg“, mint két „érett öreg“. összefoglalva: megöregedésünk akkor lesz gazdagító folyamattá, fokozatos életnövekedéssé, generációs beilleszkedéssé, ha fiatalkorunktól kezdve: tisztítjuk szívünket imádsággal és önmegtagadással; tudunk „elmúlni“ a halál végleges „elmúlásának“ félelme nélkül; a Szentlélektől részegen embertársainkkal szemben a szereteten kívül nincs más adósságunk. Sr. Maria Cymbalists OSB, Buenos Aires A Szolgálat számára fordította: Msgr. Kada Lajos, Róma LEVELEK A MISSZIÓKBÓL Kongó (Zair) belsejében, a szavannák és őserdők világában éveken keresztül egyedül éltem csaknem teljesen nomád életet, hogy a missziós plébániámhoz tartozó kb. 140 falu Istent kereső lelkei ne érezzék magukat elhagyatva. Az évek nagyon gyorsan múltak, mivel jó sötétbőrű felebarátaim reggeltől estig lefoglalták csaknem minden időmet és erőmet. A papi munkán kívül az iskolák és az orvos híján nálam segítséget kereső betegek gondoskodtak arról, hogy ne legyen honvágyam. Nem volt nehéz egyedül, elszigetelten élni, mivel a jó Isten segítségével nemcsak a bennszülöttek nyelvét sajátítottam el, hanem megtanultam enni is úgy, mint ők: majomhúst, egeret, patkányt, kígyót, szöcskét, denevért, hernyót és hasonló jókat. Ha valamelyik missziós központba érkeztem, hogy egy kis utánpótlást vételezzek, nagy öröm volt számomra mindig, ha a rám váró levelek között ott találtam a Szolgálatot. Kimondhatatlan jó érzéssel töltött el az a tény, hogy van egy folyóirat, amely lelkileg összetart, táplál és irányít bennünket, a nagy világban szétszórtan élő magyar papokat és szerzeteseket. A következőkben megpróbálom 2 hét eseményeit leírni afrikai életemből. 1971. nov. 7. Reggel egy faluban ébredtem, amely Ngunsi névre hallgat. Néhány nappal ezelőtt már jártam itt, hogy meglátogassam a falu keresztényeit. Most csak az éjszakai szállás miatt jöttem, mivel itt egy nagy kunyhó áll az átutazó idegenek rendelkezésére. Hamarosan a legközelebbi településre, Mangóba utaztam. Ez egy kis falu. Nemrégen létesült. Az itt lakó férfiak a Kengéből Kikwit felé vezető földutat gondozzák. Ebben az évben egy állami általános iskolát létesítettek itt. Az iskola igazgatója és a tanítók örültek érkezésemnek. Megkértek, hogy kereszteljem meg 93
