Szolgálat 14. (1972)
Tanulmányok - Bangó Jenő: Város, egyház, papság
abban az értelemben, hegy működése a lelkipásztori munka egy bizonyos területére korlátozódik. A belgiumi Malines-i egyházmegyéhez tartozó Lóvén egyetemi városban a püspöki szinodusra való előkészületül ún. „keresztény reflexiós csoportok“ alakultak. A sorok írója résztvett egy ilyen csoport munkájában, és befejezésül erről szeretne beszámolni. Lóvén sokféle szempontból kiváltságos társadalmi környezet; a lakosság állandóan változik, cserélődik, a nagyszámú külföldi megakadályozza a bezá- rulást, az egyetemi miliő és a tudományok képviselői kritikus szemmel nézik az Egyház fejlődését és nem elégednek meg leegyszerűsített megoldásokkal. Ebből az egyetemi miliőből indult ki a kezdeményezés. A részvétel teljesen szabad volt: gyakorló, nem-gyakorló, plébániáját látogató, vagy olyan, aki „lábujjhegyen elhagyja az Egyházat“, mind meghívást kapott. A különféle nagyságrendű {5 — 25) csoportok maguk dolgozták ki munkamódszerüket, határozták meg az összejövetelek számát és helyét. Minden összejövetelről azonban közös jelentést, jegyzőkönyvet írtak, amelyben összefoglalták az elhangzottakat: azokat a pontokat, ahol közös megállapodásra jutottak és azokat is, ahol a vélemények eltértek. A rendezőség csak az általános irányelveket adta meg, részint a pap hagyományos képéről, részint ennek ma tapasztalható változásáról. Felesleges lenne a két képet mindenáron kiengesztelni akarni. A helyes megoldás az, hogy közösen kutassuk: milyen módon lehetséges manapság papnak lenni? Az egyik csoport (egy pap, három egyetemi tanár, két háziasszony, két diák, két kutató és egy tanító) a következőképpen kereste a megoldás útját: Megállapítható, hogy egy pár ország kivételével a hivatások száma csökken. Mi az oka ennek? Nem volt-e annak idején több pap, mint hivatás? Bárhogy legyen is, három okot mindenképpen lehet találni a magyarázatra: a) megváltoztak a papi hivatásokat elősegítő kulturális és szociális feltételek. A változás szimptomái különböző országok szerint: a városiasodás, az anyagi jólét, a közömbösség és az ateizmus, b) A II. Vatikáni Zsinat után megindult reformok erősen megbolygatták az eddigi struktúrákat. A „bizonytalansági tényező“ meghatványozódott — és ez természetszerűleg nem segíti elő a hivatások fejlődését, c) A keresztény nép körében a pap „ima- ge“-a sokat változott, — mint ahogy megváltozott a laikus szerepéről kialakított vélemény is. Sokan azt gondolják, hogy jobban, vagy legalább olyan jól tudják Krisztust szolgálni, ha nem lesznek papok. A mennyiségi hivatáscsökkenés a közösség számára minőségi károkat is okoz, másszóval akadály a Krisztushoz vezető úton. Tehát meg kell találni az orvoslását. Egy pár javaslat: a) A hagyományos, de nem lényegileg papi feladatokat fokozatosan át kell ruházni a laikusokra, b) Meg kell javítani a papképzést. A papképzés 45
