Szolgálat 14. (1972)
Tanulmányok - Bangó Jenő: Város, egyház, papság
A számok víziója A legtöbb urbanisztikai szakkönyv a tudományban járatlan olvasót úgy akarja ráébreszteni az urbanizáció jelenségének jelentőségére, hogy a statisztikák segítségével bemutatja azt a szédületes fejlődést, amit az emberiség a városiasulás terén az utolsó évszázadban elért. 1910-ben — írják — még csak tíz város lakossága haladta meg az egymilliót az egész világon. 60 évvel később a milliós városok száma meghaladja a kilencvenet. Többségük földrajzi tanulmányainkból is csak alig ismert kínai, délamerikai, ázsiai és északamerikai iparváros. 2000-ben a világ lakóinak egynegyede fog egymilliónál nagyobb lélekszámú városban lakni. Ugyancsak 2000-re várják az első ötvenmilliós város megjelenését, amelyet nemsokára a többi is követni fog. Talán Los Angeles és a kaliforniai partvidék fog helyet adni ennek az első szuper-városnak, hiszen Los Angeles lakóinak száma naponta ezer lélekkel növekedik. A városiasodás azonban nem egyértelmű fejlődés. Ha népesedési problémát jelent a fejlettebb országokban, még inkább a fejlődésben lévő országoknál. Az általános városiasodási jelenséget még hatványozza a fejlődésben lévő kontinensek országainak sajátos városiasodása; a városi lakosság növekedik számban, anélkül, hogy egyenlően tudná részesíteni minden új lakosát a város kulturális-technikai előnyeiben. Pl. Caracasban a felső- és a középosztály 1,5 — 2 %-os népesedési növekedést mutat, ezzel szemben a külvárosban, az alsó néposztálynál a növekedés 4,5 — 5%. Vagyis a külváros lakossága tizennégyévenként meg fog duplázódni, hozzávéve a falvakról történő beáramlást is. Kalkuttában húszévenként fog megtörténni ugyanez. A kifejezések víziója Nagyon lényeges lenne az urbanizáció tudománya számára, hogy végre általánosan elfogadott meghatározást szolgáltasson arról: mi a város. Az állami adminisztráció ezt elsősorban statisztikai szempontok (lélekszám) szerint határozza meg. A szociológusok szemében azonban a város elsősorban nem mennyiségi, kiterjedési tényező, hanem egy bizonyos közös együttélés sajátos szervezete, egy történelmi „mutáció“ terméke. Ezt van hivatva képviselni az a számtalan új kifejezés, ahogy ma a szakértők a várost elnevezik. A városelnevezések különben megfelelnek egy bizonyos fokozásnak: növekednek a mennyiségi rendszerben, majd, mintegy ennek következtében, az egészségestől a betegig, a normálistól a patologikusig húzódnak. így Geddes sorrendje a következő: Polisz, Metropolisz, Megapolisz, Parazito- polisz és Pathopolisz. Tisztán földrajzi, topográfiai szempontból beszélnek tengerparti, hegyi, sivatagi, őserdei, folyó- és folyóközi, tavi városokról. Gazdasági, társadalmi és kulturális funkciók szerint beszélhetünk iskolavárosról, múzeumvárosról, iparvárosról, mezőgazdasági városról, garnizonvárosról, stb. 41
