Szolgálat 14. (1972)

Halottaink - Fancsali Ferenc (E. F.)

Utána a szerzet magyarországi iskoláiban működött mint tanító ill. tanár. Utoljára a szatmárnémeti magyar katolikus tanítóképzőben tanárkodott. Az államosítás után Romániából hazaköltözött Budapestre, Óbudán lakó öccséhez, András József ipariskolai tanárhoz. 1966-ban mindketten kivándoroltak Ausztriába, s itt öccse is belépett a szerzetbe. Rövid ideig Strebersdorfba, majd a szerzet Laubeggben (Stájerország) lévő rendházába helyezték őket. 70 éves öccse itt végezte el a noviciátust, ő pedig, szerénységére, szolgálatkészségére jellemzően, négy oklevél birtokában (tanítói, polg. Isk. tanári, középisk. tanári, tanítóképzőintézeti tanári) a rendház tyúkászatában dolgozott, öccse segítségével. Gyenge egészségi állapota sem tartotta vissza soha attól, hogy szolgálatára legyen mindenkinek mindenben, amire csak képes volt. 1972. február elején az orvos ajánlatára beszállították Grácba, az irgalmasok kórházába. Febr. 7-én megoperálták, de az előrehaladott gyomor- és bélrákon már nem tudtak segíteni. Pontosan 2 héttel a műtét után, febr. 21rén, életének 79., szerzetesi hivatásának 63. évében, a szentségekkel megerősítve, majdnem az utolsó percig eszméleténél, visszaadta szép lelkét Annak, akit egész életében oly odaadóan, hűséggel, példamutatóan szolgált. A rend laubeggi temetőjében helyezték örök nyugalomra febr. 24-én. R. I. p.

Nagy J. Kolos FSC

FANCSALI FERENC (1916— 1972)

Késői hivatás volt. 33 éves korában kezdte el a teológiát. Bámulatos szorgalommal és kitartással végezte el tanulmányait. Ugyanilyen buzgó volt lelkiekben is. Felszentelése után több helyen szolgált a veszprémi egyházmegyében, míg végül a veszprémi Szent István-templom Igazgatója lett. Papi munkáját a rendszerető ember pontosságával és lelkiismeretességével végezte. Nagy öröme volt, ha lelkigyakorlatot tarthatott. Fáradhatatlan volt ebben Is, amíg beteg szíve megengedte. Jó szándékait sokszor félreértették, pedig másoktól Is csak azt követelte, amit önmagától: a megalkuvás nélküli kereszténységet. A szegénység szellemében élt, nem kereste az anyagi előnyöket, szerény keresetéből pedig állandóan jótékonykodott. Élete utolsó éveiben Is ugyanolyan alázattal és bűnbánattal tudott letérdelni fiatalabb paptársai előtt Is, hogy elvégezze szentgyónását, mint újmisés korában. Betegségében sokat szenvedett és megkapta azt a kegyelmet, hogy a szenvedő Krisztussal együtt készülhetett a halálra. Halála előtt néhány nappal írta: „Nehéz ezeket a napokat a betegágyban és nem az oltárnál tölteni ..." Fehérvasárnap húnyt el, megerősítve a betegek szentségeivel. Küzdelmes és sok szenvedéssel teli élete, hisszük, nem volt hiábavaló. Engesztelésül ajánlotta életét és hivatását a bűnösök megtéréséért. Isten meghallgatta felajánlását, elfogadta áldozatát.

Temetése szülővárosában, Szolnokon volt. A nagy távolság miatt csak közeli barátai kísérhették el utolsó útjára. A szentmisét és a temetési szertartást Klempa Sándor püspök végezte, akinek egy évig káplánja volt. Szentbeszédében megható szavakkal emlékezett meg munkatársáról. Barátai és tisztelői köszönik az Úrnak, hogy találkozhattak vele.

E. F.

112