Szolgálat 13. (1972)
Halottaink - Német Béla SJ
rabja személyiségének építőköve lett. A budapesti piarista gimnáziumban tanult, érettségi után a piarista rendbe lépett. Novicius korában halt meg az édesapja. Nem akarta anyját egyedül hagyni, ezért arra gondolt, hogy elhalasztja belépését; de anyja maga kérte, ne legyen tekintettel rá. Az egyetem teológiai karán folytatta tanulmányait, de átjárt a történelmi és művészettörténeti órákra, szemináriumokra is. Már akkor sem elégedett meg a tantervben előirányzott tanulmányi programmal: személyesen akart végére járni azoknak a problémáknak, amelyekről csak később derült ki, hogy voltaképpen nemzedékének és korunknak legnagyobb kérdései. Semmit sem írt vagy alkotott, ami tehetségét, összegyűjtött és utolsó éveire teljesen beérett tudásának gazdagságát kifejezné. Tervezett diszertációja (Temesvári Pelbárt) is csak impozáns anyaghalmaz maradt. De akkor, amikor a teológia és a profán szellemi élet között— különösen Magyarországon — még igen nagy szakadék húzódott, ö önmagában összekapcsolta ezt a két világot: nem a matematika meg a természettudományok, hanem a történelem és a képzőművészetek vonatkozásában, amit előtte világviszonylatban is kevesen próbáltak, vele egyidőben pedig nemzedékének legjobbjai. Velük — egyháztörténészekkel, patrológusokkal, biblikusokkal — haladt egy vonalban, nemcsak tudomásul véve és asszimilálva, amit megírtak, hanem mellettük munkálkodva: főleg magyar és piarista anyagon. Az alkotás és a szereplés lehetőségeit nem kereste, mintha tudatosan elutasította volna magától azzal, hogy egy tanító rend életeszményét vállalta. Pedig életkörülményei úgy alakultak, hogy tanítani is keveset taníthatott. 1945-ben végzett, 44 őszén szentelték pappá. Debrecenbe került, ott volt hittanár az államosításig a rend gimnáziumában, aztán állami iskolákban. Nemes, férfias megjelenése, zengő orgánuma, határozott, de kedélyes bánásmódja egycsapásra meghódította tanítványait, a fiatalságot, lelkigyermekeit. A város legnépszerűbb gyóntatója. Igényes volt, de lendületet is tudott adni ahhoz, amit megkövetelt. Volt tanítványa, aki saját vallomása szerint elsősorban az ő hatására lett hitetlen környezetben mélyen vallásossá, s még mint sokgyermekes családapa is hűségesen látogatta haláláig. — 1951-ben Kecskeméten bekapcsolódott a konviktus, az iskola és a templom nevelő-pasztorációs munkájába és a 250 éves templom restaurációs munkálataiba. Hamarosan Pestre kellett költözködnie. Pesti éveit kétéves biharmegyei tartózkodás szakította meg. 1960-ban került újra a pesti házba, már súlyosan sérült egészségi állapotban. Néhány évig a Hit- tudományi Akadémia könyvtárát rendezte. 1963-ban, Balanyi György halála után a rend teológiai főiskoláján az egyháztörténet és a vele kapcsolatos tárgyak tanítását vette át. A pesti gimnáziumban csak egyetlen osztályt tanított. A kispapok tanítását azonban holtáig folytatta: utolsó napjaiban is jegyzeteket írt számukra. Végső éveit a fehérvérűség rémével vívott küzdelem tette sajátos kristálytörésűvé. Akik ebben az időben találkoztak vele, azt mondják: életreszóló élmény volt néhány percig beszélgetni vele. Kevéssel halála előtt még mosolyogva társalgott látogatóival. Aztán csendesen átlépett az örökkévalóságba. Amerre élt, megszólaltatta a piarista múltat: javarészt kéziratban, sokszor vázlatban maradt dolgozatai főleg rendtörténeti vonatkozásúak (bár sokat foglalkozott a pálosok és a trinitáriusok magyarországi működésével is: az ő szellemüket, törekvéseiket rokonnak ítélte a piaristákéval). Épületeknek, szobroknak,, képeknek és városoknak néma beszédét feledhetetlenül tudta tolmácsolni. Alkotó művészek, művészettörténészek tartoztak tanítványi és baráti köréhez. De a legkisebb diákot is tudta egyenlő rangú beszélgetőtársként kezelni. Kevesekkel érintkezhetett, de azokban nagyon mély nyomot hagyott. Élete nem az átlagos piarista élet, mégis egészen piarista volt: ahogyan kisdiák korában megálmodta. J. I. és M. E. NÉMET BÉLA SJ (1907— 1971) Mohácson született, a pécsi jezsuita gimnáziumban érettségizett a Pius-kollégium növendékeként, Ezután a Jézustársaságba lépett. Filozófiai tanulmányait Szegeden, 7 97
