Szolgálat 13. (1972)

Könyvszemle - Sudbrack - Walsh: A keresztény lelkiség nagy alakjai (S.)

foglalkozó keresztény édesanya suttogásában. Persze belátjuk: az anonym keresztények életéről bajos könyvet írni. De talán valamivel több „egyszerű" szent élete — mint amilyen az igen sikerült Rodriguez-tanulmány — és (legalább mutatóba!) egy-két „laikus" szent élete egyensúlyosabbá tenné a benyomást, korszerűbbé a hatást.

Ennél még jelentősebb az az egyoldalúság, amit a germán intellektuális — szisztematizáló hajlam hoz magával. Pedig Sudbrack elvben kitűnően megkülönbözteti a lelkiség és az elméleti teológia történetét. Előbbinek feladata éppen az, hogy „a töredékeset, Isten mindig új benyúlását, a soha ki nem meríthető karizmát, az egyszeri mivoltában meg nem ismételhető egyedet" mutassa be. De mit látunk? Orlge- nestől Edith Steinig szinte kivétel nélkül olyan személyek vonulnak fel, akik a lelkiéletben valamiképpen rendszeralkotók: nagy teológusok, nagy szervezők (rendalapítók: Ferenc, Ignác), társadalmi küldetésű nagy próféták (Hildegard, Birgitta). A tárgyhoz és rangjához mért előkelő helyet foglal el az intuitív teológia is. Intuitív teológiát, nem pedig misztikát mondtunk. Mert a misztika nagy gyakorló rendszerezői: Ágoston, Bernát, Bonaventura, Keresztes János nem egyéni élményviláguk, hanem ebből kikristályosodott rendszerük oldaláról jelennek meg. Mondanunk sem kell, hogy a tömör fejtegetések sokszor fárasztóvá válnak: Origenes vagy Ágoston bonyolult teológiája, vagy akár Herman Schellnek a kanti és hegeli felfogással való vitája dióhéjben sem különösebben könnyű. Nagyobb baj az, hogy az elméleti apriori éppen azt a bizonyos megismételhetetlen egyedet károsítja. A rövid Szent Ignác-tanulmány igen érdekesen fejti ki, hogy Ignácban a misztika jelenségei nem zavarták a tevékenységet, de ezt egy kicsit keveseljük egész-képnek. Edith Steinről lelkiismeretesen megkapunk minden életrajzi adatot, megtérésétől Kármelbe lépéséig és mártírhaláláig. De a hangsúly mégis a fenomenológián és a tomizmuson van — és hol marad közben korunk egyik legnagyobb szemlélődője? A példákat szaporíthatnánk, a lényeg egy: ezek a „nagyok" életükben nem voltak annyira tudatosak, olyan önmagukat-kiértel- mezők, olyan rendszeresek, mint az eszméiket töményen sűrítő kép szuggerálja. Eleven valójukban sokkal — vígasztalban — egyszerűbbek voltak. „A lelkiség szép építményéhez néha bizony nagyon ragaszkodunk. S ez a végső akadály. A reális élet nem mindig alkalmazkodik lelki rendszerünk követelményeihez." (Voillaume.) Nem véletlen, hogy a kötet legsikerültebb tanulmányai közé tartoznak azok, amelyek — persze modern kritikai fegyverzetben — egyszerűen „elmondják" hősük életét: a Foucauld atyáról szóló, vagy a Megtestesülésről nevezett Mária csodálatos alakját bemutató. Igen hatásosak azok is, amelyek minden olcsó célzatosság szerencsés kikerülésével, pusztán a tények meggyőző erejével megéreztetik egyes nagyok eszméinek forró időszerűségét; így a Nicolaus Cusanusról (1401 — 1464!) és a Herman Schellről szóló. Már kevésbé szerencsés és sajnos sokkal gyakoribb az, hogy bizonyos magyarázó-mentegető stílusban taglalják: miben és miért más ez a lelkiség, mint a mi korunké, s vagy szándékosan kiélezik a különbségeket (nyilván a „nemcsak — hanem ... is" szándékával, de kevés sikerével), vagy ismét csak az egyoldalúság veszélyét kockáztatva próbálják közelünkbe hozni az illetőt. Utóbbira érdekes kísérlet a Keresztes János-tanulmány, akinek rendszerét éppen a teremtmények oldaláról mutatja be a szerző.

Mindezeket a buktatókat Prohászka szavával „az intellektualizmus túlhajtásai" gyanánt foglalhatnánk össze. Persze a kiadvány kiemelkedő értékét éppen saját magas mércéje mutatja. Kétségtelenül az utóbbi évek legjelentősebb ilynemű vállalkozása áll előttünk, s a tanulságos negatívumokat bőven kiegyenlíti a sok részletérték. Ha a megvalósítás mindegyre elmarad saját zsinórmértékétől, az csak azt igazolja, hogy az Egyház nagyjainak karizmája valóban kimeríthetetlen, s jó lenne még többeknek, még többféleképpen közelíteni hozzájuk. A kötet során többször is sző esik H. U. v. Balthasar szellemes megkülönböztetéséről az ülő és a térdelő teológus között. Végső soron minden Istennel összefüggő dolog ezen múlik. A hagiográfia is. Persze anyaggyűjtés, rendszerezés közben „ülni" kel! — nehezen képzelhetnénk el,

90