Szolgálat 13. (1972)

Könyvszemle - Thomas Merton (1915-1968) munkássága (Sántha Máté)

c) Az új ember (The New Man 1961). A mű egyik sajátossága a szerzőnknél szokatlan, nagyívű szerkezet: következetes teológiai elemzéssel halad végig a teremtés, bűnbeesés és megváltás tényein, hogy elérkezzék a megújult keresztény élethez.A másik: időtlenség“ és „idő“ párbeszéde egyre mélyebb, egyre élesebb. Az első két fejezet nagy erővel, sötéten festi a modern ember benső meghasonlását. A szemlélődés ebben a háttérben „az ember szellemének váratlan ugrása magának a Valóságnak egzisztenciális fényességébe“.

d) Élet és életszentség (Life and Holiness 1963. Magyarul: Eisenstadt, Prugg Verlag 1971). Az egyre inkább János pápa körleveleiből és a Zsinat gondolataiból táplálkozó trappista ebben a könyvében határozott mozdulattal a világban élők felé fordul: őket akarja megtanítani a kegyelem szerepére a tevékeny életben, és az életszentség korszerű jelentésére: „ráébredés közös felelősségünkre, hogy közreműködjünk Isten terveiben“. A kis remekmű (valaki „modern Kempis“-nek nevezte) jellegzetessége: egyre konkrétebb nyitottság a korkérdések iránt, és egyre több bibliai idézet.

e) Lelkivezetés és elmélkedés (Spiritual Direction and Meditation). A tapasztalt rendi nevelő értékes szakkönyve, de — mint eddig is — tudatosan és tervszerűen nem „szaknyelven“, hanem az egyszerű, átélt közlés nyelvén. Felejthetetlenek az ilyen mondatok: „A valódi lelkivezetőt a személyiség misztériuma iránti tisztelet jellemzi.“ „Aki elmélkedett Krisztus kínszenvedéséről, de nem elmélkedett a dachaui és auschwitzi haláltáborokról, még nem hatolt be egészen korunk kereszténységének átélésébe." A humor sem hiányzik, pl. egyes „jámbor könyvek“ stílusáról szólva: „Sajnos legtöbbünk rendszerint nem kész mártíromságra áldozni életét reggel hat órakor, vagy amikor éppen sor kerül elmélkedésünkre, és legtöbbünknek csekély, vagy éppen semmi köze a misztikus szeretet dárdáihoz.“

f) Szemlélődő ima (Contemplative prayer, 1969). Posztumus mű, mintegy szellemi végrendelete. A kis füzet lehiggadt, tömör összefoglalás, az „el- sáncolt lelkiismeretek“ (Monchanin abbé) tágítója, a Szentírásra és a lelki irodalom nagyjaira támaszkodva, de „jelen időbe téve át“ mindazt, amit idéz.

összefoglalásul bízvást idézhetjük a kritikust: „Thomas Merton könyveiben mindig váratlan újszerűséggel kerülnek elő és friss megvilágításban mutatkoznak a hit megszokott tanításai, át- meg átjárva személyes meggyőződéssel és sürgető erővel." Olyan ember szól itt hozzánk életről, lelkiéletről, aki sokat tud, még többet átélt, mégis testvérien egyszerű és alázatos tudott maradni. Egész lelke ott tükröződik a Mozartot zongorázó Kari Barthról írt elragadó sorokban: „Ne félj, Karl Barth! Bízzál az isteni kegyelemben. Igaz, felnőttél, teológus lettél, de Krisztus gyermek maradt benned. Könyveid (és az enyémek) kevesebbet számítanak, mint gondolnánk! Van bennünk egy Mozart: ez lesz az üdvösségünk“ (Conjectures 12).

Sántha Máté

87