Szolgálat 13. (1972)
Eszmék és események - Orosz András jegyzeteiből és leveleiből
bátorító jótanácsokat, — hogy majd a jó Isten segít — hozzá kell simulni a kereszthez ... A szavak elmennek a fejem felett — belefulladok a maszatba! Nem is alakulhat ki normális lelki élet! Szeretnék már kiszabadulni az életemből! Valóban soha sem szabad elkeserednünk! Nem is tudom, miért engedi az ember elhatalmasodni önmagán ezt a sűrű, kilátástalan és mindig jobban besötétedő keserűséget? Talán csak az átvergődött sötétségen keresztül lehet felvirradni? Lehetséges! Régen volt már, amikor örülhettem olyan lebegős hangulatnak, ami elönti az ember lelkét és telíti örömmel, boldogsággal, hittel, nagy Isten-közelséggel. Azelőtt, ha ilyen érzések híjával voltam sokáig, elszomorodtam és kivetettnek éreztem magam, — most már nem! Most már megkívántam az Úr Jézus világát; nem mindegy nekem, hogy mi hogyan volt Vele. Fontos nekem a magam kis élete, — hiszen ez az élet az enyém! Ezt akarom olyan életnek, ahol az Úr Jézus van a főhelyen, nem én magam! Gyúr engem az Úr Jézus. Nem szabad lemondanom a Vele való találkozásról, és türelmesen kell Rá várnom! Volt-e már olyan élményed, hogy az élő Isten közelségétől megszédültél, és elöntött a mámoros öröm, hogy neked az Isten nem idegen?! Ilyenkor kívánja meg az ember szomjasan az időtlen életet. Ha te komolyan becsülöd az Istent, eljön majd hozzád, — mikor már éretté nevelődtél a találkozásra. Úgy beszélj az Istenről, hogy szeressék meg nagyon; örömhír legyen a szavad! Az Úr Isten nem feledkezik meg senkiről, el nem fordul senkitől! Ilyesmin ne tépelődjék, mikor a fejére nőnek a gondjai! Keressen inkább olyan formákat a lelki életének, amik a profán gondjait is viszik. Ez lehetséges! még akkor is, hogyha halálosan fáradt! Ha fáradt, akkor ne a szóbeli imát erőltesse: a vágyódásával imádkozzék. Nem zsarnokunk az élő Isten, hanem Atyánk! A ti utatokat most szeretném én is építeni! Úgy gondolom, hogy majd ti is megőrzitek az emlékemet! Megkérem az apostolokat, hogy fogadjanak benneteket a gondjaikba. Tudjátok, megvan ennek az értelme: ők már igazán élnek, a lehetőségeik nagyon kitágultak, — és azért bízom bennük leginkább, mert az Úr Jézus minden embert egységbeölelő akaratának ők a legközvetlenebb hordozói. Az, hogy már elmentek a mi világunkból, nem szakította el az összetartozásunkat velük. Azt ugyan még nem tudom világosan, hogy milyen 73
