Szolgálat 13. (1972)

Az egyház szava - A megkötözött mindenhatóság (J. H. Newman)

börtöne kegyelemmel teljes volt, mégis az első órától kezdve fájdalmasan tudatában volt fogságának és a fogság roppant terheinek.

Végre meglátja a napvilágot és szabad, — de csak azért, hogy egy másik börtönbe kerüljön. Az első, amit születésekor édesanyja cselekszik, élethossziglani fogságának példázata és képe: „Mária megszülte elsőszülöttjét, pólyákba takarta és jászolba fektette“ (Lk 2,7). Azokban a déli országokban az újszülöttel másképpen bántak, mint ma nálunk. A gyermeket leplekbe csavarták, egészen úgy, mint a holttestet csavarták leplekbe és kötözték össze. Emlékeztek Lázár feltámasztására: amikor a csoda visszaadta életét, nem tudott mozogni, míg el nem távolították a halotti lepleket. „A halott kijött, keze és lába pólyával volt megkötözve. Jézus így szólt: Oldjátok ki őt és hagyjátok járni“ (Jn 11,44). Az Úr, aki ezt a csodát tette, gyermekkorában maga is így feküdt. Alávetette magát népe szokásainak és vallási előírásainak. Idáig Mária méhében pihent; most csak azért hagyta el ezt a szent börtönt, hogy anyja szerető keze újra megkötözze és megbilincselje, magaakarta, vezeklő szolgaságban. így feküdt hát a Mindenható, mint valami fából vagy kőből faragott élettelen kép a jászolban, vagy Mária keblén, a gyermekkor gyámoltalanságának és a mozgását akadályozó kötelékeknek kettős tehetetlenségében.

Ebben az állapotban mutatták meg őt a pásztoroknak. így imádták a bölcsek, így mutatták be a templomban, így vette karjára Simeon, így menekült éjnek idején Egyiptomba; gyöngédlelkű édesanyja pedig imádva térdelt ennek a mély szolgaságnak titka előtt, amelyben megtartani magasztos anyai kötelessége volt. így teltek el életének első hónapjai, s jóllehet lassacskán felnőtt és szétrepesztette kötelékeit, mégis csak lassan és fáradságosan tartott ifjúkora felé. Amikor egy pillanatra elővételezte küldetését és az írástudók között ült a templomban, anyjának gyengéd szemrehányása hamarosan visszaszólította; hazament vele és Józseffel, és „alávetette magát nekik“ (Lk 2,51). Azután atyja műhelyében dolgozott, még mindig nem a maga uraként, és harmincéves koráig egyetlen város szűk korlátáihoz volt kötve.

És amikor végre eljött az óra, amelyben el kellett hagynia szerény názáreti otthonát, akkor is — hogy úgy mondjam — a fogság törvénye alatt maradt, s az fokozódó súllyal nehezedett rá. Hiszen nem félelmetes, egyenesen ijesztő-e, hogy — mintegy nyilvános működésének előkészítéseként — most halálos ellensége kezébe adatik, kitéve a gonosz ellenség ostromának, ő, akit gyermekkorában édesanyja gyöngéd karja tartott fogva! A lázadó főangyal, aki nem akarta az alávetettséget, aki felütötte fejét Isten trónja ellen és alázuhant az égből — ő szerzett most hatalmat a testté lett örök Ige fölött, fölemeli és oda vezeti, ahová akarja. Magával viszi a szent városba és a templom párkányára állítja; felviszi egy magas hegyre, hogy a földön való korlátlan uralom csábító kilátásával ejtse meg. „Mi köze Krisztusnak Béliállal?“ (2 Kor 6,15). És mégis: Sátánnak ideiglenesen hatalom adatott a Mindenható fölött. >

57