Szolgálat 13. (1972)
Tanulmányok - Béky Gellért: A lelkiség történetéből
püspökökre, prédikátorokra, írókra, a népre, a vezetőkre, szerzetesrendekre ... B) „PAPI“ LELKISÉG? „SZERZETES"? „LAIKUS"? Abban mindenki egyetért, hogy nincs külön evangélium a híveknek, külön a papságnak és egy harmadik a szerzeteseknek. Csak egy evangéliumról tudunk, aminthogy Isten is egy, akárcsak a hit, a keresztség, meg a szeretet is egy. Egy a Lélek is. Az újabb felfedezések, főleg a qumráni leletek, meg az apostoli kor tüzetesebb tanulmányozása váratlan fényt derítettek az evangéliumok nem egy szövegére és nagyban megkönnyítik a keresztény lelkiség kialakulásának pontosabb nyomon követését. 1. A Szentírás és a legrégibb szövegek csak mint „szentekről“, „választott népről“, „királyi papságról“ beszélnek a keresztényekről, akik az „Utat“ követik. A püspököket leszámítva, övék a kezdeményezés joga is2. Míg az apostolok élnek, ők a „forma gregis“ (1 Pét 5,3), a hívek eleven példaképei. Ezért fektetnek olyan nagy súlyt kezdettől fogva az „apostoli“ jelzőre, az apostoliságra. Ez először egyszerűen evangéliumit, krisztusit, keresztényt jelent. A puszták remetéi és még inkább a monachusok és cönobiták (szerzetesek) szintén az apostolokra vezetik vissza életmódjukat, szokásaikat, létjogosultságukat, nem egyszer naív történeti anakronizmussal (vö. Cassián esetében!). A logika nagyon egyszerű: az apostolok értették meg és valósították meg legtökéletesebben az evangéliumot, a krisztusi ideált. Krisztus követése ezért a gyakorlatban azonos az apostolok követésével3. Az apostolok halála után törvényes utódaik, a püspökök szabják meg az evangélium normáját. A gyakorlatban a hívek nagylelkűségéé, hitéé, szere- tetéé továbbra is a kezdeményezés, mint a szüzek, vezeklők, hitvallók, vértanúk, remeték sokasága és egyre növekvő tekintélye, népszerűsége mutatja. 2. A klérus, a papság eleinte meglehetősen háttérben marad. Nem egyszer elég tiszteletlenül, sőt lenézéssel beszélnek róla (így Jeromos idejében is). Sok erős érv szól amellett, hogy a papság önmegtartóztató életmódja, a cölibátus is, legalább is részben és helyenként, a szüzek, férfi és női „con- tinentes" (önmegtartóztatók), tehát a laikusok fennkölt példájára és erkölcsi nyomására kezd terjedni a klérus soraiban! Nisszai Sz. Gergely még házas korában írja a szüzességről szóló könyvét, amit nemsokára meg is valósít. 3. Maga a remetés mozgalom és valamivel később az egész Egyházra kiterjedő monasztikus mozgalom is alapjában véve laikus megmozdulás volt, nem egyszer tagadhatatlanul antiklerikális színezettel4. A püspök Ágoston és Nagy Sz. Vazul szabályait leszámítva a laikus Pachomius, Benedek és Assisi Sz. Ferenc szabályai fogják a nyugati és keleti kereszténységet meghódítani. Az oroszlánrész kétségkívül Benedeké, aki majd egy évezreden át példaképe a szerzetesek és velük együtt a buzgó keresztények megszámlálhatatlan tömegeinek5. A középkor nem egyszer szenvedélyes vitába bocsátkozik majd, hogy 46
