Szolgálat 13. (1972)

Tanulmányok - Nagy Ferenc: A keresztények erkölcsi hivatása

jómódban vagy nyomorban, nem mai gyárban vagy hivatalban, nem a mai technika és gazdasági szervezettség lehetőségei között; főleg pedig egészen egyéni messiási, megváltói hivatása volt. Szó sincs tehát életének vagy élete részleteinek szolgai megismétléséről. Megváltói küldetésénél fogva azonban Jézus magára vette a teljes embervoltot: mindnyájan benne részesülünk, az általa megalapozott és megkezdett életet éljük tovább. Krisztusutánzásunk tehát azt jelenti, hogy erkölcsi életünk minden tényezőjét (akár általános, tipikus elemről van szó, akár egészen sajátos, pillanatnyi egyéni helyzetünkből adódik) a Krisztus vallotta értékrendhez, az ő életének és személyének vezérlő erényeihez, motivációihoz, érzéseihez szabjuk. Persze ez nehéz, néha bonyolult és kényes feladat. A pillanatnyi megoldások megválasztásában sokszor messze is járunk a csalatkozhatatlanságtól. A hűség szándékával azonban még a tévedésben is Krisztusé maradunk.

Legátfogóbban a keresztény erkölcsi életet az a krisztusi felhívás fejezi ki: „Kövess engem!" Kezdetben ez a követés Krisztus utáni menetelést jelentett; hamarosan elmélyült a názáreti rabbival való tapasztalati életközösséggé. Minden korok minden keresztényét arra szólítja fel, hogy a megdicső- ült Krisztussal személyes életközösségbe lépjen. A létközösséget Krisztus evangéliumi szava, szentségi jelenléte, egyházi emberközössége adja; az erkölcsi közösséget azzal hozzuk létre, hogy az okosság, az igazságosság, a szeretet műveit visszük végbe a Krisztus sorsában való osztozkodás, a neki szóló minél teljesebb önátadás lelkületévei.

Ha a keresztény erkölcsi életet, mint ahogy a fentiekben felvázoltuk, a Krisztusra irányultságban látjuk, azzal a törvényt, nevezetesen a természettörvényt, nem küszöböljük ki belőle. Isten az embernek Krisztusban ugyanolyan alapvetően teremtője, mint ahogyan üdvözítője. A törvény az Istentől Krisztusban hozzánk intézett személyes hívásnak egy részleges és elvont, de teljesen nélkülözhetetlen kifejezése; a természettörvény üdvösségünknek, istengyermekségünknek lényeges alapszövete.

A keresztény életnek Krisztusban gyökerező voltát a zsinat nem egyszer hangsúlyozza és kifejti; idevonatkozó tanításában bőségesen hivatkozik a Szentírásra. Az egész Egyház és minden keresztény Krisztusban, Krisztus szerint, Krisztusért él és kell hogy törekedjék élni („Lumen gentium" 6skk 39skk; „Gaudium et spes" első része). Különösen vonatkozik ez a püspökökre, a papokra („Optatam totius“ 8), a szerzetesekre („Perfectae caritatis" 2), a misszionáriusokra („Ad gentes" 24), a szegényekre, a szenvedőkre.

b) A keresztény erkölcs elsősorban hivatás, és csak másodsorban törvény. A hívás nagyon személyes valami: az Atyától jön, Krisztus a közvetítője, a bennünk munkálkodó Szentlélekkel érint meg bennünket, mindig egészen egyedi emberi személynek szól.

Isten szava Isten Országába, a végső beteljesülésre hív; de egyben hív egy olyan evilági életre is, amelyik az örök beteljesülés előjátéka, vagyis a

37