Szolgálat 13. (1972)
Tanulmányok - Thomas Merton: A szemlélődés magvaiból
Róla beszélnek? Azt mondhatná valaki: ők bizonyára egészen elmerültek Istenben és nem volt szemük semmi másnak a látására Rajta kívül. Azt hiszed hát, hogy megkövült arccal jártak-keltek és nem figyeltek a hozzájuk beszélő emberek hangjára, nem értették meg környezetük örömét-bánatát? Éppen mert a szentek elmerültek Istenben, azért tudták igazán látni és értékelni a teremtményeket. Egyedül Öt szerették — azért egyedül ők szerettek mindenkit. Egyesek úgylátszik azt gondolják: a szent nem érdeklődhet természetes érdeklődéssel semmiféle teremtett dolog iránt. Azt képzelik, hogy minden spontán megmozdulás, minden élvezet a „bukott természetinek való bűnös kedvezés. Hogy „természetfölöttinek“ lenni azt jelenti: minden spontaneitást Istenre való önkényes vonatkoztatásokkal és klisékkel küszöbölünk ki. Ezeknek a kliséknek úgyszólván az a céljuk, hogy mindent tisztes távolban tartsanak, hogy meghiúsítsák a spontán reakciókat, hogy kiűzzék a bűntudat érzéseit. Vagy talán hogy táplálják ezeket az érzéseket! Az embernek néha kételyei támadnak, hogy az ilyen erkölcsiség végtére is nem a bűntudat szeretete-e! Ezek föltételezik, hogy egy szent élete csak a bűntudattal vívott örökös párbaj lehet, és a szent még egy pohár hideg vizet is csak úgy hajthat fel, ha előbb felindítja a bűnbánat aktusát, amért szomját oltja, mintha ez halálos bűn lenne. Mintha a szentek számára a szépségre, a jóságra, a kellemesre való minden reagálás Isten megbántása lenne. Mintha a szent soha meg nem engedhetné magának, hogy egyébben lelje örömét, mint imáiban és jámbor lelkigyakorlataiban. A szent tud úgy beszélni a világról, hogy Isten kifejezett említése nélkül is jobban dicsőíti állításaival Öt és nagyobb szeretetet ébreszt iránta, mint a kevésbé szentnek meglátásai. Mert annak erőlködnie kell, hogy valami önkényes kapcsolatot hozzon létre a teremtmények és Isten között, elcsépelt analógiák és metaforák segítségével, és az eredmény olyan gyenge, hogy az embernek az jut eszébe: valami hiba van a kréta, akarom mondani a vallás körül. A szent tudja, hogy a világ és minden, amit az Isten teremtett, jó. Akik pedig nem szentek, azok vagy tisztátalannak tartják a teremtett dolgokat, vagy egyáltalán nem törődnek ezzel a kérdéssel, mert nem érdekli őket más, mint saját maguk. A szentnek a szeme megszentel minden szépséget és a szentnek a keze mindent, amihez hozzáér, Isten dicsőségére avat fel. A szentet soha nem lehet megsérteni semmivel és nem ítéli meg senki bűnét, mert bűnt nem ismer. Ismeri Isten irgalmát. Tudja: az a küldetése a földön, hogy ezt az irgalmat közölje minden emberrel. * Ha Isten szeretetével egyesülten élünk, akkor őbenne minden a mienk. 30
