Szolgálat 12. (1971)
Halottaink - Wallner Győző (Confrater) - Orosz András SJ (Confrater)
WALLNER GYŐZŐ (1890 — 1971) Marosillyén (Hunyad m.) született, 1890. ápr. 24-én. Atyja MÁV forgalmista, vallásos, jó katolikus. Két fiú és hét leány volt a családban. Győző másféléves volt, amikor atyját Nagyszénásra helyezték. Alsóbb iskoláit a nagyváradi Szent Vince Intézetben végezte. Ott kezdett rügyezni lelkében a hivatás csírája. Gimnáziumba a premontreiekhez járt. Váradon végezte a teológiát és 1912. aug. 25-án szentelték pappá. A Szent Vince kápolnában tartotta első szentmiséjét. Csorváson káplánkodott egy évig. Majd 1913. szept. 1-én Budapestre került fel: a Szent Imre Kollégium prefektusa lett. Elvégezte az egyetemet történelemszakon. 1918 őszén a nagyváradi tanítóképző intézet (Csengery utca) prefektusa lett, egyben tanára is: hittant, történelmet, földrajzot tanított. Innen 1921 szeptemberében Fugyi- vásárhelyre került: ő szervezte meg az új plébániát. Felépítette az első vidéki katolikus kultúrházat 1935-ben. Ebben ismerkedett meg a katolikus egyházzal Bélteky Ferenc, a kis evangélikus kovácssegéd, a későbbi nagyváradi vikárius. Majd 1939. szept. 1-én a váradi Szent József intézet igazgatója lett. Scheffler János, szatmár- nagyváradi püspök 1945-ben c. kanonokká nevezte ki. E nemben utolsó volt egyházmegyéjében. 1948 aug. 1. után az olaszi plébániához osztották be. Oda járt misézni, mikor tudott. 1971. aug. 5-én halt meg. Nagyváradon temették aug. 7-én, első szombaton. Confrater OROSZ ANDRÁS SJ (1917 — 1971) Pécelen született 1917. dec. 29-én háromgyermekes vasutas családból, mélyen vallásos édesanyától. Már az elemiben szívgárdista. Gimnáziumba Kalocsára került a jezsuitákhoz. Végig tiszta kitűnő, 3 évben osztályelső. Hetedikes korában előadták Emmet Lavery: Az Úr katonái c. híres darabját. Ebben ő játszotta a Jezsuita rektort. Érettségi után noviciusnak jelentkezett. Filozófiát Budapesten és Kassán, teológiát Szegeden végzett, ott is szentelték pappá 1946. júl. 26-án. Életének középső szakaszában pályafutása változatos: egy évig tanyai missziós munkát végez, egy évig a szentír ástudomány tanára Budapesten, félévig a pesti Jézus Szíve-templom lelkésze, majd rövid ideig P. Hunya utódaként lelkiigazgató a szegedi szemináriumban. A kis- papok azt mondták róla: nagy vigaszukra volt a gyóntatószékben. 1951 őszétől öt éven át segédmunkás két helyen. A drótháló- és sodronygyárban esett meg vele az a kedves dolog, hogy egy öreg szaki ezzel fogadta: „Kedves kis barátom, ígérje meg, hogy sohasem káromkodik.“ Ez nem volt nehéz . . . 1956. márc. 5-étől haláláig az egyházi kegydíjasok és betegek szeretetszolgálatánál volt alkalmazásban mint kertész, házi munkás ill. házi lelkész, felváltva Nógrádverőcén, Csúcshegyen, majd újból Verőcén. Különösen jelentős volt lelki kiérésében az a két és fél esztendő 1961 őszétől, amikor a budai Csúcshegyen teljesen egyedül lakott. Ezt a „remeteséget“, amelyet csak az odaérkező látogatókkal való szeretetteljes foglalkozás szakított meg. Isten különös adományának tartotta. Sokszor mondta, hogy itt készült fel további életére és keresztjeire. A lélek embere volt: ezzel jellemezhetnénk legtömörebben. Már filozófus korában egyszer azért kért engedélyt karácsonyeste éjfélig való fennmaradásra, hogy számot vethessen leikével egész évről. Belső megvilágosításait szerette ima alakjába önteni, s másoknak is ajánlotta, hogy így saját szavaikkal imádkozzanak saját igényeikért. Idézzünk ezekből: „Szabadíts meg elértéktelenedésem félelmétől. Ne riasszon meg az életkor gyöngesége, ellenkezőleg találjam meg az évek és betegségek gazdagságát.“ — „Tégy olyanná Uram, hogy az életemben otthon érezhesd magad; jól megértselek, szeressem törekvéseidet, és rád ne únjak sohase, mert megkívántam, 105
