Szolgálat 12. (1971)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: A hitoktatás mai irányai az Egyesült Államokban
A szekularizmus amerikai szereplését aligha lehet megérteni az amerikai katolicizmus történetének ismerete nélkül. A szekularizmus sosem lehetett volna akkora hatással az amerikai gondolkodásra, ha a zsinat éveit nem előzte volna meg egy bizonyos katolikus „szellemi gettó“. Az amerikai katolicizmus évszázadokon keresztül a kisebbségi helyzet nyomasztó élményeivel küszködött, nem csoda, hogy gondolatvilágát alig jellemezte a mindent átfogó és átható katolicitás. Ebben a helyzetben a szekularizmus felszabadító hatással volt és helyesen ismerte fel az élet teljességének megszentelését, mint alapvetően katolikus feladatot. Az új hittankönyvek, hitoktatási filmek és más segédeszközök ezt a bátor, pozitív szellemet tükrözik, amely semmi igazi értéket, semmi problémát vagy kihívást nem tekint magától idegennek, és az egész ember megváltott, Istentől elfogadott voltát hangoztatja. Ebből a szempontból a szekularizmus térhódítása helyes fejlődést jelent, olyan lépést, amelyet nem lehet és nem is volna szabad meg nem történtté tenni. Másrészt az evilágiság eszménye a tisztázatlan fogalmak nagy tömegét eredményezte, és első vonzó hatásának ellenére a teológiai zűrzavar legfőbb okának tekinthető. Először is annyira antropocentrikussá tette a teológiai légkört, hogy sokak számára már úgy tűnik: minden teológiai kérdés csak mint egy antropológiai kérdés korolláriuma vethető fel. A nehézség a „csak“ szócskában rejlik. Aki ezt így elfogadja, annak az Isten emberi problémává törpül. Továbbá félő, hogy a szekularizmus a maga mindent átfogó törekvéseiben nemcsak a kereszténységet fosztja meg egyedi azonosságától, hanem még a vallást is feloldja az emberi törekvések összességében. A szekularizált teológiát minduntalan a redukció veszélye kísérti: redukálni az üdvtörténetet az emberi szellem és kultúra történetének egészére, a kereszténységet valami általános emberi vallásosságra, a vallást humanizmusra, stb. Ugyanígy a hitoktatásban is az evilágiság állandóan a keresztény hit sajátos vonásainak elmosását eredményezi. Annyira előtérbe kerülnek az általános emberi élmények és a vallástörténet nagy általánosságai, hogy elnyomják azokat a jellemvonásokat, amelyeket csak a krisztusi kinyilatkoztatás tartalmaz: háromszemélyű Isten, megtestesülés, a bűn (eredeti és személyes) és a megváltás dialektikája, a kereszt botránya, a test feltámadása és az örök élet. Nem kevésbé oldja fel a szekularizmus a hitoktatás és más nevelési tevékenységek közti határvonalat. Abból, hogy a vallás minden irányban határ és korlát nélkül (illetékes, nem egy hittanár oda következtet, hogy feladatát úgy is teljesíti, ha egyszerűen pszichológiát kezd tanítani, vagy a serdülőkor problémáiról ad elő, vagy csak éppen tetszés szerinti problémákról vitatkozik vagy előad anélkül, hogy bármilyen előre kijelölt anyagot elvégezne. Az ilyen hitoktatást maguk a diákok is nem egyszer elutasítják, mert nem tartják egyenrangúnak egyéb iskolai foglalkozásaikkal. A szekularizmus 'ideológiája látszik felelősnek leginkább mindazért a tanácstalanságért, félreértésért és zsákutcáért, ami a mai amerikai hitoktatást 3 33
