Szolgálat 11. (1971)

Teológiai elmélkedés az engedelmességről

Eszerint az engedelmesség személyek magatartása egymás iránt. A közösségi élet egyik megnyilvánulása. A keresztény közösség minden különböző dimenziója megvan benne: az Isten és a csoport, Isten és egy emberi egyén közti viszony, és az egyik tagnak a másikhoz való viszonya is.

Ebben a személyi összefüggésben érthetjük meg, hogy az engedelmesség valóban a személyek közti közösségnek, szeretetnek egy különleges oldala.

* * *

Az engedelmesség minden bizonnyal jelenthet Isten és ember közti személyes viszonyt is. Ez a viszony abszolút abban az értelemben, hogy az ember teljes engedelmességgel tartozik Istennek. De nem abszolút abban az értelemben, mintha Isten az engedelmességgel le akarná rontani keze művét (az ember értelmét és szabadakaratát). Isten azt kívánja, hogy az ember az ő képemása legyen: szabadságában teremtő erejű.

Istennek ezt a szándékát ritkán veszik figyelembe. Hangsúlyozzák az ember függését Istentől, de nem emelik ki Istennek azt a szándékát, hogy fölemelje az embert az egyenlőség szintjére. Ennélfogva torz fogalmat kapunk az engedelmességről, mert nem látjuk benne a szeretet dinamikáját, amely egyenlőséget tételez föl.

Valóban, üdvösségünk történetének kezdetétől fogva az Isten iránti engedelmesség úgy jelenik meg, mint ami egyszerre abszolút és relatív. Igaz, az ember teljes engedelmességgel tartozik Istennek. De Isten társas viszonyt, barátságot, szeretetkapcsolatot keres. Ennek leggyön- gédebb szimbolikus kifejezései az Énekek énekében találhatók. Mióta ezeket az énekeket megírták és bekebelezték Isten inspirált kinyilatkoztatásába, nincs az engedelmességnek más tökéletes képe, mint a szer etet viszonynak ezekben leírt ujjongó, túlcsorduló ünneplése. A Törvény, beleértve a Tízparancsolatot, és a sok-sok rituális előírás csak egyszerű előkészület erre. És itt rábukkanunk a szövetség viszonyára, ahol az ember, a maga kicsiny és függő mivoltában, csaknem egyenlő partnerségre emelkedik Istennel.

Az újszövetségben ez a folyamat azzal teljesült be, amikor Krisztus azt mondja tanítványainak az Utolsó Vacsorán, hogy többé már nem szolgák, hanem barátai. Ez a barátság magában foglalja az osztozást Jézus életében, szenvedéseiben és feltámadásának örömében.

Megértjük hát, miért okoz csalódást a kereszténynek a pusztán legális engedelmesség, amely nem teljesedik ki szeretetbe, vagy nem fejlődött a szeretetnek ilyen túláradó viszonyává.

Az igazi keresztény viszony dinamikus. Folyamatról van itt szó; kifejlődése hosszú időbe telik. Az Isten iránti engedelmesség szeretet64