Szolgálat 11. (1971)
Kifejező liturgia
hogy fölemeljék a lelket és a szívet. A tapasztalat máris megerősíti, hogy ahol csak kifejezőbb liturgiát vezettek be, a közösség új erőre kap. De mint minden mozgalomnál, itt is eljön a csalódás ideje. Máris halljuk, hogy a liturgia nem elég. Bizonyára nem hozza el nekünk az eszkatológikus Királyságot minden beteljesült ígéretével. Ráadásul a liturgikus kezdeményezések úgylátszik korlátozottak; az alkotóerő sokhelyütt kifutotta magát. De a kifejező liturgia törekvése nem szűn- hetik meg! Hogy tisztábban lássunk ebben a ma nagyon is eleven dilemmában, idézzük emlékezetünkbe, minek a beteljesítését várjuk a jelektől a liturgiában. Mindenekfölött arra valók, hogy megéreztessék velünk egy misztérium jelenlétét. Azért vannak, hogy Isten kimondhatatlan jelenlétébe vezessenek el. Nem az a főcéljuk, hogy tartósan lekössék figyelmünket: egy személy felé vagyunk útban, semmiféle dolog vagy szertartás, legyen az bármilyen szent, nem elégítheti ki legmélyebb vágyainkat. Nem az a kifejező jel, amely teljesen megértet valamit: célunk egy személlyel való egység. Túl kell jutnunk minden jelen. Ennélfogva nem az a kifejező liturgia, amely új formák tömegével fárasztja ki a közösséget, amit lélek és szív nem fogadhat be, nem hasoníthat át nyugodtan. Nem is az a kifejező liturgia, amely mértéktelen izgalommal csiklandoz és foglyul ejti a zarándokot a személy felé vivő útján. Inkább az a kifejező liturgia, amely gyönyörűségesen értelmes jelekből áll és ezek a misztérium megérzését közvetítik. Híveinket jobb liturgikus részvételre nevelni annyit jelent, mint fölébreszteni bennük a jelenlevő Isten élményét. Ezt célozza minden jel, régi és új egyaránt. Minden emberi szó és gesztus, jel és jelkép korlátozott. Elérkezik a pont, sokszor elég hamar, amikor betöltötték hivatásukat: a zarándokok a titok jelenlétében vannak. Nem kétséges, hogy most a liturgiának csak egy oldaláról elmélkedtünk. A jelek fontosak: nélkülük nem mehetünk rendeltetésünk felé. A legkifejezőbb jelek azok, amelyek a legjobban elvisznek minden jelen túlra: Istenünknek népe közötti titokzatos jelenlétébe. Ezt a jelenlétet semmiféle jel nem tudja leírni. 50
