Szolgálat 11. (1971)
A kenyér teológiája
A kenyér teológiája Jóízűen enni egy karaj kenyeret az ember egyik legbecsesebb ajándéka. Persze ritka kenyérfajtáról beszélek, ma nem egykönnyen lehet megtalálni. Utána kell nézni. Tudom, árúsítják a Bronxban, egy kis olasz pékségben. Ott a pékmester még semmit sem veszített apjától örökölt ügyességéből, az meg még régi hazájában tanulta. Vagy megtalálhatod egy kolostorban, ahol a jóság jelentése olyan gazdag, hogy még a kenyérsütésre is ráillik. Találkozhatsz vele egy középnyugati farmon, ahol a nagymamának családja ellátására vonatkozó magas eszményeit nem nyelte el a generációs szakadék. Rábukkanhatsz csemegeboltokban is, kicsit kényelmetlenül kuporogva sárgarépaszálak és marokkói fűszerek közt. Erről a fajta kenyérről beszélek, amelyet még érintetlenül hagyott a gépesítés folyamata. Valami csodálatos van a kenyér ízében. Olyan mindemiapos, mégis olyan jó. Nagyon demokratikus. Táplál szegényt és gazdagot. Jól illik húshoz vagy halhoz, gyümölcshöz vagy sajthoz egyaránt. Asztalra tehetjük háromszor napjában, akár egész nap is ott lehet. De sohasem kevésbé szívesen látott vendég. Persze nem szeretnénk mindig csak kenyéren élni. Vajat teszünk rá: ezzel már nagyot javul. Ha a vajat még mézzel is megtetézed, csemegéd méltó egy középkori király asztalára. Másszőval a kenyér rendes ízét rendkívüli hozzáadásokkal kell frissíteni. Időről-időre szükségünk van ünnepi lakomákra. Ritka alkalmakkor választékos banketten veszünk részt. De egy vagy két gazdag étkezés után torkig vagyunk, és megint csak a kenyér egyszerű ízére vágyakozunk. Igen, kellenek ünnepi alkalmak; de ha minden nap ünnep, akkor soha sincs ünneplés. A filozófiai következtetés ebből az, hogy szükségünk van közönséges dolgokra, mint amilyen a kenyér. Ezek tartják fenn bennünk az életet nyugodt és békés ízükkel, amelyet újra meg újra élvezhetünk. Ha a közönséges dolgok megvannak, az jó alap az ünnepekre és ünneplésre. A közönséges dolgok íze iránti érzékünket lerontani annyi, mint életünk alapjait kikezdeni. Sok békés egyhangúságra van szükségünk ahhoz, hogy élvezni tudjuk a meglepő eseményeket. Az egyhangúság idején ébred föl a belső ember szelleme. Mivel semmi sem tereli el, reflektálhat önmagára és a külső világra. A mindennapi élet nyugodt ritmusa a legjobb keret a mélyreható gondolkodáshoz. Nagy tettek és megmozdulások sohasem eredtek sekély gondolatokból; minden óriás fának mély a gyökere. Különben az első szél elfújja. Ha valaki mindig ünnepelni akar, fogságba zárja szellemét. Eljött az ideje, hogy megírjuk a közönséges dolgok teológiáját. Az egyszerű étkezések, köznapi munka, békés séták és könnyed társalgás 20
