Szolgálat 10. (1971)
Eszmék és események - Hollandiai beszámoló (Giny Kranenburg)
tette. A Biblia körüli fáradozás nem kötelességteljesítés, hanem nagy ajánlat. És ha valaki azt mondja: Nincs időm, hogy a Bibliával erőlködjem, az olyan, mintha ezt mondaná: Nincs időm pénzt venni ki a takarékkönyvemből. Akkor éhen kell halnia, ha nincs ideje pénzt kivenni. Akkor hát hagyja. Akinek nincs ideje, hogy a kezét nyújtsa valami után, az nem kap semmit. Aki nem eszik, az nyilván jól van lakva. És aki nem nyúl semmiért, annak megvan mindene. Szeretném egészen félreérthetetlenül megmondani: aki a Biblia okozta fáradsággal kapcsolatban muszájról vagy kellről beszél, az egyáltalán nem értette meg, hogy itt egy nagy ajánlat áll rendelkezésünkre, egy nagy ajándék, az élő Ige, maga az Isten. Az örök mindenható Isten, aki be akar lépni szegény kis életünkbe. A Biblia nem kényszer gyanánt, hanem Isten felkínálásaként akar találkozni velünk. A Bibliának megvan az az ereje, hogy érvényre juttassa magát életünkben. És a Bibliával a kezünkben erősebbnek bizonyulunk a számunkra rendelt küzdelemben. De a Bibliával a kezünkben — nem a mi tapasztalatainkkal, hanem a Bibliával, azzal, amit ő mond, nem pedig azzal, amit mi csinálunk belőle vagy hallunk ki belőle. Semmire sincs akkora szükségünk, mint erre az új bibliai begyökerezésre, hogy újból bibliamozgalom legyünk. Csak akkor leszünk az ígéret fiai a számunkra rendelt küzdelemben, amely szerint megkoronáztatunk, mert helyesen harcolunk. Az igaz harcról van szó. És ebben az igaz harcban maga a Biblia az irányadó. Megadja küzdelmünk céljának és módjának zsinórmértékét. Otto Rodenberg HOLLANDIAI BESZÁMOLÓ Ha őszintén hiszünk Istenben, az ő irántunk, gyenge, rosszrahajló, tévelygő emberek iránti véghetetlen szeretetében, ha hiszünk a Lélek lankadatlan munkálkodásában, akkor valóban nagy-nagy reménységgel, bizalommal lehetünk a jövő iránt. Hiszen mi minden indult meg, forr, fejlődik az elmúlt rövid 10-12 év alatt! Sok olyan, aminek még a lehetőségét is kétségbe vontuk volna ezelőtt 15-20 esztendővel. Gondolok itt elsősorban az ökumenikus fejlődésre. És ez az a pont, ami itt nálunk az én szememben igazi komoly pozitívum. 1965 előtt általános volt az a nagyon őszinte és jóakaró érdeklődés, amellyel mindenki résztvett a vitában, a dialógusban. Amikor rájöttek a jó hívők, hogy szabad nekik is gondolkozni és megszólalni, mindenki, katolikus és protestáns is nekifeküdt a véleménynyilvánításnak. Bár sok éretlenséget hirdettek sokan, ez kisebb baj volt azt hiszem, a fő az volt, hogy mindenki őszintén jót akart. 1965 őszétől 1968 novemberéig Angliában éltünk. Amikor onnan visszajöttünk, kíváncsian nyitottam tágra szememet. Vajon mit fogok itt találni? Úgy éreztem, hogy a helyzet konszolidálódott némiképpen. De mintha az általános lelkes részvétel ellanyhult volna. A vita kiéleződött, bizonyos kérdésekre szűkült le. Sokan úgy belemelegedtek saját meglátásuk, meggyőződésük hirdetésébe, hogy onnan már visszaút aligha van, ill. nincs is. A hétköznapi hívők nagyrésze, attól félek, belefáradt a bizonytalanságba, a talajvesz88
