Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai

lítjük meg, akkor egyrészt istenismeretünk szervesen összefügg emberismeretünkkel és emberszeretetünkkel, másrészt az Isten nem mint személytelen tárgy, hanem mint a személyes életet megalapozó személy fog elénk lépni. Ez az Isten semmiképpen sem azonosítható az emberi lét formáival. Amint a másik emberi személy teljesen felülmúlja, transzcendálja énünket, úgy az Isten is transzcendálja emberi létünk kis körét. Isten nem bennem és nem a másikban, hanem kettőnk között, kettőnk viszonyában található.

A perszonalista istenkeresés továbbá nem hagyja egy irracionális aktus kényére az Isten felfedezését. A találkozás elemzésében ennek a keresésnek struktúrát ad és a hitben megtalált Istent ennek a struktúrának keretei között fedezi fel, mint személyt és transzcendens személyi valóságot. Fontos azonban R. G. Smith-szel, a skót teológussal kiemelnünk, hogy az emberek közötti találkozásból eredő viszony csak akkor vezet a kívánt isteni távlatok felé, ha ez a találkozás nem egy tudatosan felvett emberi pózt (Haltung) jelent, amit annyiszor tapasztalhatunk két ember viszonyában. A találkozás élménye, éppúgy mint a szerelemé, csak akkor valódi, ha ajándéknak, nemvárt és alig remélt adottságnak fogjuk fel. Az így megtapasztalt találkozás alapozza meg az emberek közötti közösséget (communion). Ez a közösség alakítja át személytelen létünket igazi ÉN-né és a másikat igazi TE-vé. És ez teremt a kettőből egységet, a Ml-közösséget. Ebben a közösségben az én megmarad énnek, és a te te-nek. És mégis felülmúljuk benne önmagunkat, amikor a többesszám első személyében felelősséget vállalunk a Ml világunkért. Csak ez az ajándékszerűen adott ingyenes közösség vezethet minden közösség alapfeltételéhez, az Istenhez. Az Isten az emberi közösség legmélyebb valósága.

(A PRAGMATISTA ISTENKERESÉS ÚTJAI: D. BONHOEFFER, P. VAN BUREN, B. COX ÉS T. ALTIZER)

Az eddig említett gondolkodók alapállása már csak a múlté. Képviselői mind a két háború kiábrándultságának világában nőttek fel. Ebben a világban az egzisztencialista gondolkodásmód valóban korszerű volt. Azóta egy új generáció nőtt fel Európában és Amerikában. Ez az új generáció nem tapasztalta személyesen a háború borzalmait és hiábavalóságát, nem esett át a kiábrándulás és a romokból új életet teremtő emberi erőfeszítés kínlódásain. Ez az új generáció természetesnek vette a romokból kibontakozó újfajta élet lehetőségeit és figyelmes lett az egész világot átfogó, mintegy planetáris emberi civilizáció jelentőségére. Egyszóval fiatalabb teológusaink elfogadták az elvilágiasodás tényét.

Érdekes, hogy az ösztönzést erre az új teológiára olyasvalaki adta, aki a századunk első felében lejátszódó vérorkánnak lett áldozata: Dietrich von Bonhoeffer. Bonhoeffer teológiájának háttere, mint majdnem minden protestáns teológusé, Karl Barth volt. De amíg Barth a nemzetiszo5

65