Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai

tiszta ésszel megismerni, és így nem tudunk eljutni az értelmünket felülmúló transzcendens valósághoz sem. így a természetes tiszta ész nem büsz- kélkedhetik az Isten ismeretével. Mégis megismerhetjük valahogy ezt az Istent, mint akaratunk erkölcsi törekvéseinek feltételét — különben ugyanis az erkölcsi rend, a vallás öröklétre alapozott lendülete értelmetlen lenne. Istent nem ismerjük, de kell, hogy legyen.

F. Schleier macher már Kantra épít, sőt még tovább megy. Sem a tiszta ész logikája, sem az erkölcsi rendre törő akaratunk nem követeli Isten létét. És mégis megnyilatkozik tudatunk legmélyén. Érezzük, hogy van Isten, mert tudatunk arról tanúskodik, hogy valakitől abszolút módon függünk. Ezt a valakit, ezt a „Woher“-t nevezzük Istennek.

De még ez a gondolatmenet sem volt elfogadható a XX. század protestáns teológusai számára. Karl Barth egy lényeges lépéssel továbbmegy. Isten és ember között nincs semmi kapcsolat. Az embernek sem értelme, sem akarata, sem tudata nem tanúskodik Isten létéről. Saját erőnkből nem tudunk Istenről beszélni, és ha mégis megpróbáljuk őt elérni, romlott emberi létünk csak bálványokhoz ér el. Istenről csak önmaga tud beszélni a kinyilatkoztatás igéjében. És a kinyilatkoztatás Istene egészen más, mint a mi létünk. A keresztény istentant nem lehet a lét analógiájára építeni. A mi létünk semmi módon nem részesedik az Isten létében. Még önmagunk igazi létéről is csak akkor tudunk, ha a kinyilatkoztatás igéjében elfogadjuk teremtett valóságunkat és ezzel együtt a Teremtőt, aki egyedül Jézus Krisztusban nyilatkoztatja ki önmagát. Csupán emberi mivoltunkban semmik vagyunk: kultúránknak, civilizációnknak csak akkor van értelme, ha ezt az isteni Ige elfogadja és magáévá teszi. Az emberi lét értelme csak így lesz nyilvánvalóvá. Csak a hit által megvilágított és a kegyelem által megigazult emberi lét érvényes azért, mert ezt az önmagát kinyilatkoztató Isten jóváhagyta. Biztonságunk csak ebben az isteni igében van, aki Jézus Krisztusban emberré lett.

Mind a két véglet — a hagyományos katolikus felfogás és a barthi istentan — fenntartja az Isten valóságának transzcendenciáját, még ha ellenkező módon is. A katolikus teológia mintegy alulról fölfelé emelkedve jut el az isteni léthez, amely egy bizonyos fokon azonos a mi létünkkel, de önmagában teljesen különböző: az Isten mindig túllépi, transzcendálja emberi létünket. Barth teológiája ezzel szemben, Isten teljes transzcendenciájából kiindulva, mintegy felülről lefelé, a kinyilatkoztatás szavával ad értelmet az Isten által teremtett emberi lénynek. A két véglet között Schleiermacher elmélete próbálja megadni a közvetítő megoldást. De ez a közvetítés valójában kétértelmű. Mert a tudat tanúbizonysága Istenről nem szükségszerűen vezet az Isten mindent túlszárnyaló transzcendens létéhez: a természetben panteisztikus módon jelenlevő istenfogalom is létrejöhet belőle. Amikor jelenlegi protestáns teológusaink Barth istentanát kritizálják, nem egyszer visszaesnek Schleiermachernek ebbe a kétértelmű felfogásába.

60