Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai

A kérdés a kereszténységnek is szól. S talán itt az egyik gyökere az ifjúság fokozódó vallástalanságának is. A felnőtt ember istenélményének lehetősége beleveszett a materiális létbe. A fiatalok csalódottak. Az intézményesített kereszténységben az evilági struktúrák vallási szentesítését látják. A jelen valósággal összefonódó, a társadalmi intézményekbe kapaszkodó hivatalos egyház fokozatosan elveszti tekintélyét. A fiatal teológusok szemében is. Egy kritikus, jogi formák nélküli, spontán emberi, hatalomról lemondó forradalmi egyházra talán hallgatnának. Talán. Mert a „diadalmas világnézet“, a „veritatem et potestatem habens“ triumfalizmusa őket nem érdekli. Nagy szent királyoknak, nagy szent hadvezéreknek, nagy szent pápáknak, nagy szent egyháztanítóknak kevés lett a hitele.

őket az egyszerű, primitív, formátlan emberségesség érdekli.

Hogy mi lesz erősebb: a jelen vaskos realitása, vagy a jövő fátyolos vágya, arra nincs válasz.

Vass György

A MODERN ISTENKERESÉS ÚTJAI

A hit meggyőződésének biztonságát mindig a kétely bizonytalansága kísérte. Későbbi korok történetírói a XX. század kereszténységét valószínűleg a „radikális bizonytalanság“ korszakának fogják nevezni. Nekünk, akik ebben a korszakban élünk, nem könnyű ennek jellegét leírni és okait kimutatni. Ebben a cikkben mégis megpróbálkozom ezzel.

Tételem egyszerű: a XVI. és XVII. század vallásos emberét a reformáció következtében felborult keresztény egység világában az igaz vallás és az igazi kereszténység kérdése zaklatta. A XVIII. és XIX. század kereszténye az értelem és hit viszonyával bajlódott. A modern embert pedig a vallás legalapvetőbb ténye, az Isten léte és mibenléte teszi bizonytalanná ebben a teljesen elvilágiasodott történelmi állapotban. A mi keresztény meggyőződésünket ez a „radikális bizonytalanság“ nyugtalanítja.

Már a század elejére jellemző volt a biztonság elvesztésének ez az érzése. A biztonság bizonytalansággá vált, mert hitünk dogmatikus alapjai meginogtak bennünk. Mintha az emmauszi úton járó apostolok szavát hallanánk Krisztus feltámadása után: „Nos autem sperabamus“ — mi pedig reméltük, hogy hitünk ezen a sziklaszilárd bázison épült. Azóta elmúlt ötven év. És a legtöbb keresztényben nem változtak biztonsággá a bizonytalanságnak ezek a lemondó igéi. Egyszerűen szembenéztek azzal, hogy mindazt, amit megren- díthetetlen, sziklaszilárd alapnak vettünk — beleértve ebbe az isteni hata57