Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Krisztus keresztje

Isten Fia!“ De Jézus csendet parancsol nekik. Ne mondják, ne hirdessék. Még nem szabad kiejteni ezt a vallomást, mert csak félreértésre vezetne. Csupán szóval megmagyarázni lehetetlen, mit jelent ez: „Isten Fia“. Tett kell ahhoz. És Jézus kezdi mondogatni tanítványainak: „Felmegyünk Jeruzsálembe és az emberfiát kiszolgáltatják a főpapoknak, farizeusoknak, írástudóknak, elítélik, megcsúfolják, megostorozzák, keresztre feszítik." De akárhányszor is mondja ezt, a válasz mindig csak teljes megnemértés. Péter emberi fővel ki akarja beszélni Jézusból ezt a gondolatot, Zebedeus fiai miniszteri széket kérnek, a többiek meg vannak dermedve és kérdezni sem mernek. És amikor Jézus aztán tényleg nekiindul Jeruzsálemnek meghalni, akkor elhagyni sem merik, követni is félnek, és végül is félve, rettegve, akarva, nem-akarva, ott somfordáinak mögötte az úton. Aztán eljön az óra. Jézust elfogják, a tanítványok elfutnak, a tömeg nem mozdul, az Isten hallgat. Jézus ott áll összeverve, megkötözve bírái előtt. És ekkor, ekkor végre először ejti ki a szót ünnepélyesen, hivatalosan, a zsidó nép legfelső hatósága előtt: „Te vagy-e a Krisztus, az áldott isten fia?“ „Én vagyok." Ott zeng ebben a szóban a mózesi kinyilatkoztatás hatalmas szava: „.Vagyok“, ez az én nevem!“ Nem erőben és hatalomban, hanem teljes gyöngeségben és kiszolgáltatottságban mondhatja ki Jézus először: Igen, én vagyok a .Vagyok“, én vagyok az Isten egyszülött Fia. Ilyen az Isten és ilyen az ő Fia. Emellett a kinyilatkoztatás mellett eltörpül minden más szó. Nem hatalom fitogtatása nyilatkoztatja ki a Végtelent. A végtelen erő csak végtelen gyengeségben, a végtelen hatalom csak teljes kiszolgáltatottságban, a végtelen élet csak keserves halálban, a végtelen Úr csak rabszolga sorsában tárja ki nekünk lényegét. Mert lényege a szeretet. Ez az Isten Fia, mert ilyen az Isten: önmagát adó, kiüresítő, elfelejtő, bolond szeretet.

Ezt mondja nekünk Jézus keresztje. És Márk megsejteti velünk, Most már nem a hallgatag Jézus szavaival, hanem csodálatos módon a főpapok gúnyszaván keresztül: „Másokat megmentett. Saját magát nem képes megmenteni. Ha ő a Krisztus, Izrael királya, szálljon le a keresztről. Akkor majd hiszünk neki.“ És Máté hozzáfűzi: „Hiszen Isten Fiának mondta magát." Mily balgaság! Aki másokat meg tudott menteni, aki leprásokat gyógyított egy szavával, viharoknak parancsolt és holtakat támasztott fel, bizony össze tudta volna hajlítani a keresztgerendát és kitépni a szögeket, hogy leszálljon és pozdorjává zúzza ellenségeit. De épp ha ezt tette volna, akkor nem nyilatkoztatta volna ki nekünk az Istent. Mert az Isten szeretet és szeretni annyi mint nem a magunkét keresni, nem magunkat menteni, hanem a mások helyzetét magunkra venni, átölelni, átszenvedni, kivételezés nélkül, véges-végig, a keserű végig. Csak úgy, hogy magát nem „menti meg", tud Jézus megmenteni minket. Mert végigélt egy emberéletet, mely kezdettől végig csupa szeretet. „Ez az én édes Fiam, akiben nekem kedvem telik." Az Atya már csak rajta keresztül képes nézni az embert. * „Ezek az én fiaim, akikért édes Fiam odaadta mindenét." A főpapok nem tudták, de szavuk

50