Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Zichy Aladár: A harmadik világ

részben koronázta siker. A gyerekeknek csak egyharmada fejezte be az elemit, kétharmada lemorzsolódott. Egyelőre az iskola elvégzése csak elenyé­sző számban biztosítja fizetett állás elnyerését. Az anyagi előnyök tehát még nem elég kézzelfoghatóak az iskoláztatás iránti igény fölkeltésére. A harmadik világ megértéséhez a valláspolitikai térkép legalább annyi információval szolgál, mint a természetrajzi, gazdasági vagy politikai. Hiszen a vallás a szellemi élet, a kultúra hordozó ereje. A templom még a falu kö­zepén áll. Ennek a ténynek kettős értelme van. Egyrészt a vallás mind az egyed, mind a közösség életében központi szerepet játszik; messzemenően és közvetlenül befolyásolja a politikai, társadalmi, sőt a gazdasági élet ala­kulását tekintet nélkül arra, hogy az állam jogilag el van-e választva a vallás­tól vagy sem. Másrészt még nem személyes ügy, hanem közösségi élet­forma, amelynek követése a közösséghez való tartozás követelménye. Tör­vényeinek megszegése nemcsak hitbeli, de társadalmi és gazdasági szank­ciókat is maga után von. Ami a színvonalat illeti: a harmadik világ vallásos­ságát a hit és hiedelem összekeveredése, mítoszok és babonák, valamint külsőségek fontossága, egyszóval primitívség jellemzi. A katolikus éppúgy elkerüli, hogy járatlan sötét helyek szellemeit este megháborgassa, mint a buzgó buddhista vagy jámbor taoista. Szent helyek és dolgok imádatig ter­jedő tisztelete a hindura éppúgy jellemző, mint a muzulmánra. Az elmaradott népek vallásosságának ez a három jellemzője — központi és közösségi jel­lege, valamint viszonylagos primitívsége — záró gondolatainknak majd lényeges támpontja lesz. Az említett szempontok természetesen nem merítik ki a problémát, s a kérdések csoportosítása azt a látszatot keltheti, mintha az élet darabokból állna, holott az organikus. Továbbá az állítások és következtetések elnagyol­tak, mert megfogalmazásukban maximális általánosérvényűségre kellett törekednünk. A fejletlenség jelei az egyednél Miben áll a harmadik világ emberének testi elmaradottsága? — Köz­ismertek a világszervezetek és kutatóintézetek statisztikái, amelyek szerint többszáz millió ember éhezik a földön. A becslések igen eltérőek, ezért eltekintünk számok idézésétől. A tény nem változik: milliók éheznek. Az euró­pai ember ezeket a számokat nem érti és nem is hiszi. Az éhenhalásnak ugyanis két formája van: egy gyors és egy lassúbb. Éhenhal az, aki tíz napig vagy két hétig semmit sem eszik. ínségverte területeken, valamint Indiában és Pakisztánban ilyen éhség létezik. Éhenhalhat azonban az is, aki rendszeresen csak keveset eszik, vagy aki — s ez a leggyakoribb eset — csak vitamin-, protein- és más tápanyagfogyatékos táplálékot vesz magához. Az áldozat sokszor nincs is tudatában pusztulása igazi okának. — Bevezető­ben azt állítottuk, hogy sok munkanélküli munkaképtelen is. Ennek a nem ki­elégítő táplálkozás is oka. így a test ellenállóképessége kisebb mindenfajta 37

Next

/
Thumbnails
Contents