Szolgálat 10. (1971)
Halottaink - Két bencés halott: dr. Garami Elek, dr. Sámson Edgár (Sümegh L.)
Rendszeresen ö végezte a németajkú hívek lelki gondozását, de szívesen ment máshová is kisegíteni. Készségét látva gyakran és sokfelé hívták. Élete utolsó évében visszakerült működésének székhelyére, a volt bencés rendházban levő lelkészi lakás egyik szobájába. Élete csendes eseménytelenségben telt el. A rábízott rendi munkákat lelkiismeretesen végezte, de azon túl semmiféle rendkívüli beosztása nem volt, s nem is törekedett ilyenre. A háború előtti és alatti nyugtalanságok sem tudták kizökkenteni megszokott életritmusából. Korán reggel az orsolyita templomba ment misézni, pontosan ellátta óráit és vezette mint igazgató az intézetet. Ebéd után pedig szívta kedvenc szivarjait. Soha senkit nem bántott. Mint elöljáró rendtársaival a legtapintatosabban viselkedett, s talán ezért sem bántotta őt sem senki. Egész életén keresztül egészséges volt, nem ismerte a súlyos betegségeket. Végrendeletében ezért különös hálát adott a jó Istennek. Ugyanott őszinte szívvel bocsánatot kért mindenkitől, akit valaha is megbánthatott, s megbocsátott mindenkinek. Súlyos lábtrombózissal vitték kórházba, s ott rövidesen meg is halt. Temetésén a rendtársakkal együtt 100 paptársa kísérte a soproni temetőben levő rendi kriptához. Sírját koszorúerdő borította, s a jelenlevők nagy tömege is mutatta közkedveltségét. Szülővárosának polgármestere németül búcsúztatta és koporsójára helyezte a szülei sírjáról hozott földet. Megemlékezett arról, hogy az elhúnyt megírta szülővárosának történetét, s ennek új kiadását most akarják sajtó alá rendezni. Volt tanítványai közül egy orvos és egy teológiai tanár búcsúztatta, megemlítve, hogy nem volt a nagy szavak embere; egyszerűen, szíve mélyéből beszélt és cselekedett. Szeretetét adta és így nyerte meg az embereket. Egy idősebb soproni polgár szívből jövően jegyezte meg a temetés után: „nagyon fog hiányozni a jó Lexi bácsi Sopron életéből“. Ha a keresztény aszkézis vizsgája a halál, akkor a közelmúltban elköltözött dr. Sámson Edgár főiskolai tanár (1906-1970) kitüntetéssel vizsgázott. Egész élete és működése jellegzetesen bencés volt, a szónak legnemesebb értelmében. Példaképe volt a föltűnés nélküli, szerény és csendes, egy egész életen keresztül szorgalmasan dolgozó, elismerést sosem kívánó szerzetes-tudósnak. Sohasem volt nagyobb szüksége ilyen egyéniségekre a szerzetességnek, mint ma! A veszprémmegyei Nagykamondról került a Szent Benedek-rendbe, annak pápai gimnáziumában és pannonhalmi főiskoláján végezte tanulmányait. Egyik volt tanára írja róla: „A szorgalomnak, a becsületességnek volt mintaképe minden tekintetben.“ Fölszentelése után, 1931-ben egy évig a Rend pápai gimnáziumában tanította szaktárgyait, a magyar és latin nyelvet, majd bekerült a pannonhalmi tanárképző főiskolára a magyar nyelvészet tanárának. 1938-39-ben Helsinkiben folytatott tanulmányokat. Csak röviddel halála előtt, élete utolsó évében került nyugalomba, mikor nyilvánvalóvá lett gyógyíthatatlan betegsége. Szinte névtelen, középkori szerzetesekre emlékeztető szorgalommal dolgozott, csendesen és visszavonulva minden zajosabb szerepléstől. Szorgalmas munkásságának csak három terméke kerüit nyilvánosságra, könyvformában, ill. a Főiskolai Évkönyvekben. 205 oldalas könyve „A magyar nyelv egyszerű gyakorítő képzőiével foglalkozott. Kb. 20 munkája maradt kéziratban íróasztalában különféle, javarészt nyelvészeti kérdésekről. Finnországi tanulmányútjának egyik gyümölcse volt a „Magyar szentek tisztelete Finnország középkori liturgiájában“ c. munka. Amilyen hangtalan volt munkájában, olyan föltűnés nélkül hordozta súlyos betegségét. Senkisem tudta, mikor kezdődött. Szenvedéseit némán tűrte, sohasem panaszkodott senkinek. Halála előtt néhány nappal beszélgettek vele rendtársai. Azt mondta nekik: „Nyugodtan várom a Krisztussal való találkozást, akinek egész életemet szenteltem.“ A betegápoló nővérek pedig azt mondták: „örülünk, hogy ápolhattuk, különösen a fiatal nővérek miatt, hogy ilyen példaadó halál tanúi lehettünk.“ A pannonhalmi Nagyboldogasszony-templom kriptájába temették. Sümegh Lothár 116
