Szolgálat 9. (1971)

Eszmék és események - A zarándok pápa

(BIcentenáris ünnepi mise a randwicki lóversenytéren negyedmillió ember előtt, dec. 1-én:)

A Szentatya látogatását sajnos csak televízión láthattuk, de így is olyan megható volt a végtelen egyszerű őszinteség, a mélység, ami kiáradt belőle, a senki kinyújtott karját vissza nem utasító nagylelkűség, hogy az embert teljesen magával ragadta. Fújt a szél az esti misén, miután az emberek ezrei a forró délutánban utaztak, vártak, stb., de amikor meglátták — még a tévén is érződött, hogy az a pillanat megért minden fáradságot. [Hegyeshalmy Elemérné levele.)

Minden ember felelősebb ma az egész emberiségért, mint valaha. Megvan annak a veszélye, hogy mindent földi humanizmusra vezetünk vissza, elfeledkezünk az élet erkölcsi és lelki dimenziójáról és nem törődünk azzal a viszonnyal, amelyet az embernek mind e javak Alkotójával és felhasználásuk legfőbb Törvényhozójával fenn kell tartania.

Az oltáremelvény előtt, a felvivő lépcső baloldalán állt egy zöldposztós asztal. Erre voltak kirakva az ajándékok és mögötte ültünk mi, minden nemzetiségből egy, akik a felajánlási menetben résztvettünk. A Credo közben felsorakoztunk kettesével (39 nemzetiség; én a 14. párban voltam a horvát kiküldöttel) és míg az Offertoriumot énekelték, kettesével felmentünk a lépcsőkön, az oltár két oldalán elmenve újból találkoztunk Őszentsége előtt. Egyenkint letérdeltünk, megcsókoltuk a gyűrűt, átnyújtottuk az ajándékot, őszentsége újra visszaadta, megnézte a kis cédulát, ami rám volt tűzve és az országot mutatta, azután a homlokomra tette a kezét és megáldott. Ezután felálltam, meghajoltam, visszavittem az ablakot az asztalhoz és beleraktam ládájába. Visszaültem helyemre és úgy éreztem, hogy mindenki engem néz... Felejthetetlen élmény volt. Csak attól féltem, hogy melléje ne lépjek a lépcsőnek és el ne törjem a valóban remekbe készült ablakot. Szerencsére épségben beletettem a dobozba, a többi már nem az én gondom volt. (Majsay Otmár hites számvevő beszámolója.)

A jubiláns ünnepi szentmise után a Pápa megbontotta a tervezett felvonulás rendjét. Lement a beteg zarándokok közé és átölelte őket. Ez a figyelmes szeretet, amellyel a gyengéket és a betegeket kereste, majd később a gyermekkórházban és az öregotthonban tett látogatása sok ember számára volt megindító. Mutatta a Pápa érdeklődését azokkal szemben, akik nem, vagy csak részben élvezhetik ennek a gazdag országnak a javait. (Elliott.)

Ha így utazom a világban, mindig örömest találkozom gyerekekkel, amilyenek ti vagytok. Tudjátok, mennyire szerette Jézus a kicsinyeket. Szerette, ha körülötte voltak, hogy megmutathassa nekik szeretetét. Én azért jöttem hozzátok, mert én is szeretlek benneteket. (A beteg gyermekeknek.)

7 2