Szolgálat 9. (1971)
Tanulmányok - Kövecses Géza: A papnevelés lelki reformja
ben járatos, módszereit felhasználó nevelőnek bizonyult. Nagy gondot fordított a klérus továbbképzésére is; a cikkben említett kurzust, több mással együtt, ő hozta létre. Szakértője volt a lelkigyakorlatoknak, szívesen és sokat tartott is. Élete és tevékenysége delén, 46 éves korában vitte el a rák. Még betegágyán is javítgatta nekünk írt nagy tanulmányát, amelyet most rövidítve közlünk. Sorsát arra bízta, aki „mindent az üdvtörténet összefüggésében lát, az én kicsiny életemet is“. Növendékeitől így búcsúzott: „Meg vagyok győződve, hogy a halál által is az élet teljessége árad ki; ha Isten halálomat akarja, legyen ez a ti feltámadástokért.“ Azon legyetek, hogy miképpen a prédikátorok Mestere cselekedeti példájával tanított elsőben, azután nyelvével: úgy ti se legyetek csatornák, melyeken átfoly a víz, hanem teli kutak legyetek, hogy magatok bőségéből másokat is itassatok. Azért lelki tanítók, magatok igyatok az élet kútjából, azután follyanak egyebekre vizeitek. Mert jaj azoknak, kik mint a Sámson oroszlána, szájokban hordozzák a mézet, melynek ízit nem érzik, satulják a mustot és bort nem isznak. Azt a tanítót becsüli nagyra Isten, aki cselekszi, amit tanít és mind nyelvét, mind pennáját szíve gyökerének téntájába mártván, úgy szól, amint szíve járása vagyon. Némelyek szépen és sokat szólanak, de fel nem gerjesztenek, mert maguk nem égnek. Meg nem gondolják, hogy nem szólásra, hanem tökéletes cselekedetekre tanít az igaz bölcsesség, és a Szent Jeronimus mondása szerint az Isten szolgái tiszte nemcsak az, hogy szentül szóljanak, hanem hogy szentül éljenek. (Pázmány Péter.) EURÓPAI MAGYAR PAPI LELKIGYAKORLAT 1971. aug. 16. hétfő estétől aug. 20. péntek estéig Színhelye: Innsbruck, Haus der Begegnung 59