Szolgálat 9. (1971)
Tanulmányok - Kövecses Géza: A papnevelés lelki reformja
jelentenek semmit. Bátor elhatározással felül kell vizsgálnunk szemináriumaink egész belső életét és elhagyni mindazt, ami már elveszítette kifejező erejét a mai nemzedék számára, ill. újakkal helyettesíteni a mai ember természetes lelki törekvéseinek megfelelően. Nem elégségesek a formális, előírt imák, A szemináriumi élet egészét kell úgy megszerveznünk, hogy tükrözze az imádkozás szellemét, elősegítse az elmélyedést és a közvetlenséget Istennel (OT 8-9, 11). Arányos időt kell szánnunk a napirendben e fontos célnak. A nap csúcspontját az Eucharisztia foglalja el. Fontos a lelkiismeretvizsgálat, az évi lelkigyakorlatok. Az elmélyítés munkájában feltétlenül szükséges a nevelők nagyon szoros együttműködése (OT 5). Arra kell törekedni, hogy a nevelők egyetlen lelki, testvéri közösséget alkotva, mint „pedagógiai testület“ dolgozzanak és neveljenek. Néhány nevelő fontosnak tartja a szigorú ellenőrzést, mert biztos akar lenni abban, hogy a fiatalok legalább a minimális imát elvégzik. Ez pedagógiailag nem helyes, mivel kötelességből imádkoztatni erőszakolt módszer, nem vezethet meggyőződéshez, még kevésbé lelkesedéshez. Az egyén nevelése a növendékek énjének progresszív fejlesztésén át történik, élményszerűen gyakorolva az igazi szabadságot. Mindenki kezdettől fogva szabadon cselekedhet és határozhat, önálló és tudatos döntéssel, személyi felelősséggel. Szabad akaratból tesz mindent, nem pedig belső, vak impulzusnak vagy külső kényszernek engedve (G. Sp. 18). Az ilyen irányítás nemcsak az apró hétköznapi kérdésekben fontos, hanem a nagy életbevágó döntésekben is. Különösen pedig a hivatásbeli választásban, amelyet csakis „saját döntése alapján" fogadhatunk el (OT 12). A növendékek érettségének fokából kiindulva, ez az irányítás a keresztény nevelés alapvető normáit követi. Kezdődik a „megtéréssel“, folytatódik a Krisztushoz hasonulással, míg végül a személyiség azonosul Vele a húsvét misztériumában (halál — feltámadás). A végső cél az élő és személyes egység az isteni személyekkel a Szentháromságban. Egyházi-közösségi sík Az egyházi közösséghez fűződő jelleg a pap egyik alapvonása. Isten öt mások szolgálatára választotta ki. A Zsinat alátámasztja a papi életformának ezt az oldalát (PO 2-3). A II. Vaticanum jellegzetessége lelkipásztori, és a papképzésben is kiemeli a lelkipásztori gondosságot (OT 19). Ez nem a pasztorális tevékenység technikájára vonatkozik, hanem egy alap-karakter kialakítását jelenti. A szemináriumi pedagógiát és az egész strukturális felépítést tehát egyházközösségi dimenziókban kell újjászervezni. A szeminárium legyen az Egyház tükörképe (OT 9), szervezetének élő sejtje. Tűnjenek ki benne világosan az Egyház jellemző jegyei: az egység, a szentség, a katolikusság és az apostoliság (LG 8). » 57
