Szolgálat 9. (1971)
Tanulmányok - Szinérváry K. András: A világiak megváltozott kapcsolata a papsággal és a papokkal
Szinérváry K. András A VILÁGIAK MEGVÁLTOZOTT KAPCSOLATA A PAPSÁGGAL ÉS A PAPOKKAL A papság mint intézmény már hosszabb idő óta elveszítette autokratikus jellegét. Amikor ezt a szót mai értelme szerint használjuk, nem a papok közössége mint egység jut eszünkbe, hanem maga az Egyház. Az Egyház pedig az első, még nagyobb mértékben a második világháború után Krisztus példáját követve apostoli jellegét igyekszik kidomborítani. Ennek a gyökeres változásnak, vagy hogy a helyesebb szót használjuk, újabb értékelésnek következményeként a világiaknak a papsággal és a papokkal való kapcsolata is megváltozott: a testvériség és egyenértékűség egységes szelleme jellemzi. De ez nem azt jelenti, hogy a kölcsönös tisztelet és megbecsülés ennek a változásnak áldozatává vált. A század elején még a plébános az utcán, a családlátogatásoknál egyformán megközelíthetetlen volt. és ezt nem is írhatjuk a papok személyi magatartásának terhére: ez volt a korszellem és a papnak ehhez kellett alkalmazkodnia. Elképzelhettünk-e abban az időben olyan „profán“ aktust, hogy papunkat tegezzük, hogy barátságosan vállára tegyük kezünket? Ahogy az Egyház apostoli hivatását követve, működését nem szorítja csak a templomra és az ezzel egyértelmű működési térre, a papok sem maradtak az Úr házának hűvös védelmében, hanem kiléptek a mindennapi életbe, vállalva annak minden előnyét és hátrányát, szabadságát és veszélyét. Egy világi ember figyeli papját Amikor ebben a cikkben a „világi ember“ szót használom, nem azt az embert értem rajta, akinek a keresztségen kívül semmi további kapcsolata nincs a vallással, hanem azt, aki legalább is igyekszik vallásos életet élni. Továbbá elsősorban itteni honfitársaim között szerzett tapasztalataimat tartom szem előtt. Régebben a fiúkba valahogy beleverték a latin nyelvű szentmise állandó részeinek szövegét, különös tekintettel a ministrálásra, és a ministráns hol értette, hol nem a szavakat, de nem fogta fel az értelmet. A nők már eleve ki voltak zárva ebből, számukra nem maradt más, mint mise alatt rózsafüzért morzsolni, az imakönyv lapjait forgatni, vagy elmélkedni. Mindez távolabb vitte őket a szentmisén való részvételtől. Ma a hívők valóban résztvesznek és részt kapnak a szentmiséből. A titkok titka, az átváltozás szavainak anyanyelven történő kiejtése a világi ember lelkének mélyéig hatolt és maradandó eredményt ért el. Megszűnt a szentmise alaki misztikuma. A világi ember azzal a ténnyel, hogy az új liturgia szellemében nemcsak mint ministráns lép a szentélybe, hanem mint az Úr igéjének felolvasója, a felajánlási áldozatot jelképező kehely, ostya, bor és víz átnyújtója, közvetlen 44
